2019. szeptember 24.
Nincs megállás: két korosztály, két győzelem!
U14-es és U16-os női labdarúgócsapatunk is hibátlan a korosztályos bajnokságok idei kiírásában.

Az elmúlt hétvégén folytatódtak a korosztályos női labdarúgó bajnokságok.

U19
U19-es együttesünknek nem volt mérkőzése a hétvégén. Vágó Fanny együttese a bajnokság harmadik fordulójában a Soroksár ellen lépett volna pályára, azonban a találkozót október 16-ra halasztották.

U16
Szent Mihály – FTC 0-4
Gólszerzőink: Miszlai Jázmin, Horváth Zóra, Kocsis Alíz Gizella, Németh Diána Melinda

A szezont két remek győzelemmel kezdő U16-os együttesünk Szegedre utazott, annak a Szent Mihálynak az otthonába, akik tavaly sokáig harcban álltak a bajnoki címért is, sőt, az egymás elleni találkozón a Fradi dolgát is megnehezítették. Idén viszont egy győzelemmel és egy vereséggel rajtoltak, és Németh Júlia zöld-fehér együttese is egyértelműen a három pontért utazott a szentmihályteleki sportpályára. A mieink ennek szellemében kezdték a találkozót, és hat perc elteltével Miszlai Jázmin és Horváth Zóra révén már kettővel vezettek. A 26. percben Kocsis Alíz meglőtte a Fradi harmadik gólját, így több mint megnyugtató előnnyel mehetett csapatunk szünetre. A második negyvenöt percben sem maradtunk ferencvárosi találat nélkül : a mindössze 15 éves, de már az U19-es csapatba felhívott Németh Diána ezúttal visszajátszott eredeti korosztályába, edzője pedig nem bánta meg ezt a döntést, ugyanis a második félidő elején Németh betalált, ezzel be is állította a 4-0-s végeredményt.

„Mivel hétközben hat játékosunk is képviselte klubunkat az U14-es regionális válogatottakban Telkiben, igyekeztünk frissíteni a csapatot, lehetőséget adni azoknak, akik eddig kevesebbet játszottak, illetve az U19-es csapatunkban edződő 2004-eseink is rendelkezésünkre álltak. Nagyon jól kezdtünk, az első percektől irányítottuk a mérkőzést. Sikerült gyorsan megszereznünk a vezetést, és sorra alakítottuk ki a helyzeteket. Nagyjából harminc perc alatt eldöntöttük a meccset. Sokat dolgoztak a lányok, becsülettel végezték a feladatukat, de azért maradt bennünk hiányérzet. Ami pozitívum, hogy a pontrúgásaink nagyon veszélyesek voltak, és távoli lövésekkel is sokat próbálkoztunk. Azonban kulcspasszaink pontosságában, és a befejezéseinkben még mindig van hová fejlődnünk. Szombaton 11.00-tól a szombathelyi Viktória csapatát fogadjuk a Kocsis Sándor Sportközpontban, ahol újabb lehetőségünk lesz ezekben előrelépni.” – foglalta össze az eseményeket Németh Júlia vezetőedző.

U14
FTC – Gyulai Amazonok 10-0
Gólszerzőink: Angyal Dorottya (2), Vas Hajna (3), Sinka Napsugár (2), Nyul Petra Alexandra (2), Gyócs-Németh Cintia.

Az elmúlt hétvégén bár nem játszott bajnoki mérkőzést U14-es korosztályos csapatunk, többen így sem unatkoztak, ugyanis U14-es régiós válogatott tornán képviselték a Ferencvárost. Meghívást kapott Telkibe Angyal Viktória, Angyal Dorottya, Vas Hajna, Sinka Napsugár, Szabó Virginia, Murár Viktória és Kern Fanni is. A mieink csapata a második helyen végzett a tornán.

Szombaton délelőtt viszont már bajnoki várt a Fradira, a Gyulai Amazonok ellen. Nem bíztuk a véletlenre a találkozó sorsát, tizennégy perc elteltével már néggyel vezettünk. Végül 5-0-s előnyben fordulhattunk, de Szeitl Szilvia csapatának becsületére mondhatjuk, hogy nem vettek vissza a tempóból a hatalmas előny ellenére sem, és a második játékrészben is még ugyanennyit hozzátettek, így a vége 10-0-s győzelem lett. Vas Hajna triplázni tudott, de rajta kívül hárman is két gólig jutottak.

„Jól kezdtük a mérkőzést, más a második helyzetünket gólra tudtuk váltani. A lendület továbbra is megmaradt, és a félidő végéig még négy gólt sikerült szereznünk. Külön öröm számomra, hogy góljainkat öt játékos lőtte, ami mindenképpen a csapatmunkát dicséri. A második félidőben is úgy játszottunk, mintha 0-0 lenne az eredmény, és sikerült további gólokat szerezni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gyulai csapat 2007-08-as születésű lányokkal érkezett. Gratulálok nekik, és sok sikert kívánok a bajnokságban, az eredmény ellenére nagyon ügyesen játszottak” – értékelt a találkozót követően Szeitl Szilvia vezetőedző.

A csapatra a folytatásban rangadók várnak, pénteken 17.30-tól a nagy rivális MTK lesz idegenben az ellenfél, míg október 4-én a Puskás Akadémia otthonába látogatunk.

Cikkajánló

Leány Up: mindhárom csapatunk a felsőházban folytatja

PMFC elleni győzelmekkel zárult az alapszakasz U15-ös, U17-es, valamint U19-es labdarúgóink számára is.

U19: értékes egy pont Szombathelyen

Az Illés Akadémia elleni döntetlennel csapatunk megőrizte előnyét a tabellán, és továbbra is az élen áll.

U19: remek győzelem - nyolcat lőttünk Szegeden

A St. Mihály FC otthonába utazott U19-es női labdarúgócsapatunk, nagyarányú győzelmet arattunk.

U15: folytatódott a győzelmi széria

Két-két gólt lőttünk mindkét félidőben, 4-0-s győzelemmel ért véget a St. Mihály FC elleni találkozó.

U17: győzelem a hétközi fordulóban

Jugovits Péter és Nagy Ágnes csapata hazai pályán, 2-1-es győzelmet aratott a St. Mihály FC együttese ellen.

U19: magabiztos siker hazai pályán

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen U19-es csapatunk 5-3-as győzelemmel zárt.

U17: egy pontot szereztünk Felcsúton

U17-es csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen a 12. fordulóban.

U15: négy gól, győzelem a Puskás ellen

Filep Zsuzsa mesterhármast lőtt, Megyesi Lili egyszer talált be a felcsútiak kapujába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin