2021. december 7.
Őszi bajnok U17-es csapatunk is
Berla Attila együttese győzelemmel biztosította be őszi első helyét a bajnokságban.

A bajnokság 7. fordulójából elhalasztott MTK elleni mérkőzést pótolta U17-es csapatunk hétfő este a Kocsis Sándor Sportközpontban. A kezdés után pár perccel egy kihagyott büntetővel és több kimaradt helyzettel indított csapatunk, de a 9. percben Vincze Borbála góljával megszereztük a vezetést. Ezt követően Bozsik Linett duplázta meg előnyünket. Már a mérkőzés elején látszódott, hogy csapatunk irányítja a játékot, esélyt sem adtunk az MTK-nak. Vincze Borbála még a félidő vége előtt ismét betalált, így 3-0-s vezetéssel vonultunk az öltözőbe.

A szünetben cserélt Berla Attila vezetőedző, Nyul Petra helyett Szabó Virginia állt be. A mérkőzés 48. percében Murár Viktória távoli lövése a felső lécről pattant a kapuba, majd a 61. percben Szijártó Eszter lőtt óriási gólt.

Előnyünk tudatában továbbra is labdabiztos játékot mutattunk, az utolsó fél órában még háromszor betaláltunk az MTK kapujába. Hatodik gólunkat Vincze Borbála szerezte, majd Szabó Virginia tréfálta meg az ellenfél kapusát, de a 8-0-s végeredményt végül Túróczy Anna állította be a 92. percben - ő távolról bombázott a jobb felső sarokba.

Csapatunk az őszi szezon 12 mérkőzéséből 11-et megnyert, 33 pontot gyűjtött, 85 lőtt és mindössze 14 kapott góllal a legjobb lett az U17-es mezőnyben.

- Azt gondolom, hogy ez a mai teljesítmény méltó lezárása volt az őszi szezonnak, a lányok maximálisan betartották a megbeszélt feladatokat, és bebizonyították azt, hogy ennek a bajnokságnak a Ferencváros az egyik legjobb csapata. A nehéz körülmények ellenére bizonyították azt is, hogy igazi sportemberek és elindultak arra az útra, hogy minél több játékosból felnőtt első osztályú focista legyen - értékelt a lefújás után Berla Attila vezetőedző.

U17
FTC–MTK Hungária FC 8–0 (3-0)

FTC: Ascher Dóra, Túróczy Anna Mária, Bozsik Linett, Horváth Zóra, Nyul Petra Alexandra, Kern Fanni, Vincze Borbála Dóra, Murár Viktória Fanni, Bíró Csilla Anna, Szijártó Eszter, Nyiri Luca. Cserék: Horváth Katalin, Szabó Virginia Elizabet, Baranyi Bianka, Anderlik Viktória Róza. Vezetőedző: Berla Attila
Gólszerzők: Vincze Borbála Dóra (3), Bozsik Linett, Murár Viktória Fanni, Szijártó Eszter, Szabó Virginia Elizabet, Túróczy Anna Mária

Cikkajánló

„Célunk, hogy felkészítsük őket a felnőtt futballra”

U15-ös női labdarúgócsapatunk vezetőedzőjével beszélgettünk.

„A Ferencvárosnál minden esetben a győzelem a cél”

A látottak alapján jó úton vagyunk, a szakmai stábunkat tökéletesen összeraktuk - mondta Berla Atila.

Saját nevelésű fiatalok a felnőtt csapatnál

Az utánpótlásból és a Soroksárból is érkeztek játékosok, hogy bizonyítsanak Vágó Fannynak és stábjának.

Sportszülői Mentorprogram 12. rész – Halas Eszter

A makrotápanyagok Halas Eszter sport-specifikus dietetikai szakember szemével.

Kemény összecsapások a zöld-fehérek ellen

Az U15 a tabella éléről, az U19 a harmadik helyről várja a tavaszi szezont, az U17 még pályára lép.

Sportszülői mentorprogram, 11. rész – Csigi Eszter

Szorongás, lámpaláz, stressz-protokoll a sportban.

Itthon tartottuk a három pontot

Gólzáporos, 14-1-es győzelmet aratott U15-ös női labdarúgócsapatunk az Astra ellen a 9. fordulóban.

Két győzelem és egy vereség a mérleg az utánpótlásban

U19-es és U15-ös csapatunk továbbra is veretlen, az U17 elszenvedte első vereségét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most