2022. április 21.
Partneri megállapodást kötöttünk a Győrladamér KSE-vel
Női labdarúgó akadémiánk kölcsönös partneri szerződést írt alá a Ladaméri Sasfészek egyesületével.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Ferencváros női labdarúgó akadémiájánál nagyon fontosnak tartják, hogy minél több olyan partnercsapattal tudjanak kapcsolatba kerülni és együttműködésről megállapodni, akikkel a rövid és hosszú távú terveket a lehető legjobb módon lehet megvalósítani, vagyis minél több első osztályú és válogatott sportolót tudjunk adni a magyar női labdarúgásnak. Ennek a célkitűzésnek egy újabb állomásaként akadémiánk ezúttal a Győrladamér KSE képviselőivel írt alá partneri megállapodást.

A Győrladamér KSE (Ladaméri Sasfészek) utánpótlás-vezetője, Szabó Tibor nagyon nagy tapasztalattal rendelkezik. A Gyirmót SE utánpótlását 2003-ban ő alapította meg saját egyesületével, valamint a Győri ETO FC női szakágának Bozsik-programos utánpótlását is ő maga hozta létre 2018-ban. Tizenkét évvel ezelőtt az MLSZ kinevezte a győri ovis intézményi program körzeti vezetőjének is, amit 2017-ben a szövetség külön elismeréssel jutalmazott. A Győrladamér leány részlegén 33 igazolt játékossal dolgozik hétről-hétre, és számuk hónapról hónapra növekszik.

A Ferencvárost a szerződés aláírásakor Berla Attila, a női akadémia operatív igazgatója (képünkön jobbra), valamint a Talent csoport vezetője, Lázár Pál (képünkön balra), míg a Győrladamér KSE (Ladaméri Sasfészek) egyesületét a már említett Szabó Tibor (képünkön középen) képviselte.

Berla Attila így nyilatkozott a szerződés aláírását követően:

- Szabó Tibor személyében egy nagyon jó gondolkodású embert ismertünk meg. Az utánpótlásban szerzett tapasztalatai mellett önmagáért beszél az, hogy rövid idő alatt nagyon sok kislány választotta a Ladaméri Sasfészek csapatát, és ez a szám egyre csak nő. Természetesen nagyon jó közös irányvonal mindenki számára, hogy ezen lányok közül, akik nagyobb potenciállal rendelkeznek, később lehetőségük lesz a Ferencváros korosztályos csapataihoz csatlakozni. Valamint egy másik célunk, hogy minden olyan leány labdarúgó Nyugat-Magyarországon, akiknek fradista vér csörgedezik az ereiben, az egyesületünkbe tudjon igazolni. Bízunk abban, hogy Szabó Tibor, aki nagyon jól ismeri ezt a régiót, hozzásegít minket ezen céljaink eléréséhez is.

Cikkajánló

Két csapatunk is bajnokként várhatja az utolsó fordulót

A női utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban az U15-ös és U19-es csapatunk is bebiztosította az első helyét.

UP: hármas siker a véghajrá előtt

Magabiztosan, gólzáporos meccseken győztek akadémiai lánycsapataink.

UP: Folytatódnak a felsőházi harcok

Két győzelem és egy vesztett mérkőzés a mérlege akadémiai csapatainknak a harmadik fordulóban.

Két meccsen 10 gólt rúgtunk az MTK-nak

Mindhárom női utánpótlás labdarúgócsapatunk győzött a bajnokság felsőházában.

UP: sikeres rajt a felsőházban

Akadémiai csapataink két győzelemmel, egy döntetlennel kezdték a felsőházi küzdelmeket.

UP: A FELSŐHÁZBAN FOLYTATJÁK CSAPATAINK

Mindhárom akadémiai csapatunk a felsőházban folytatja a bajnokság következő szakaszát.

UP: Tripláztak akadémistáink a Miskolciak ellen

Mindhárom akadémiai korosztályunk győzelemmel zárta a hétvégét!

UP: dupla siker a szegediek ellen

Női utánpótlás csapataink folytatták remek sorozatukat, és magabiztosan győztek a szegedi Szent Mihály ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin