2022. július 26.
Sorsoltak az utánpótlásban is
U15-ös, U17-es és U19-es női csapatunk bajnoki programja is megérkezett.

Mint arról már korábban beszámoltunk, július 10-én elkezdte a felkészülést az akadémiai szekció az új bajnoki idényre, ami augusztus 21-én veszi kezdetét, és melynek küzdelmei során 28 fordulót rendeznek.

A 2022/23. évi Országos Leány Ifjúsági Nagypályás labdarúgó-bajnokságban U19-es, U17-es és U15-ös csapatunk a következő együttesekkel mérkőzik meg a szezon során: DVTK, ETO FC Győr, Illés Akadémia-Viktória, KÉSZ-St. Mihály FC, MTK Budapest, PMFC, Puskás Akadémia FC.
Mindhárom csapatunk az ETO FC Győr csapatával találkozik az első fordulóban, az U15 és az U17 hazai pályán, míg az U19 idegenben játszik majd. 

A tervek szerint az utolsó őszi, azaz a 14. fordulót a december 3-4-i hétvégén rendezik, az első tavaszi fordulóra a február 18-19-i hétvégén kerül sor, míg a bajnokság június első hétvégéjén fejeződik be.

 

Az első 10 forduló párosítása:

1. forduló (augusztus 21.):
U15: FTC-Telekom – ETO FC Győr
U17: FTC-Telekom – ETO FC Győr
U19: ETO FC Győr – FTC-Telekom

2. forduló (augusztus 27-28.):
U15: KÉSZ-St. Mihály – FC FTC-Telekom
U17: KÉSZ-St. Mihály – FC FTC-Telekom
U19: FTC-Telekom – KÉSZ-St. Mihály FC

3. forduló (szeptember 3-4.):
U15: FTC-Telekom – Puskás Akadémia FC
U17: FTC-Telekom – Puskás Akadémia FC
U19: Puskás Akadémia FC – FTC-Telekom

4. forduló: (szeptember 10-11.):
U15: PMFC – FTC-Telekom
U17: PMFC – FTC-Telekom
U19: FTC-Telekom – PMFC

5. forduló (szeptember 17-18.):
U15: DVTK – FTC-Telekom
U17: DVTK – FTC-Telekom 
U19: FTC-Telekom – DVTK

6. forduló (szeptember 24.):
U15: FTC-Telekom – MTK Budapest
U17: FTC-Telekom – MTK Budapest
U19: MTK Budapest – FTC-Telekom

7. forduló (október 1-2.):
U15: Illés Akadémia-Viktória – FTC-Telekom 
U17: Illés Akadémia-Viktória – FTC-Telekom
U19: FTC-Telekom – Illés Akadémia-Viktória

8. forduló (október 15-16.):
U15: ETO FC Győr – FTC-Telekom 
U17: ETO FC Győr – FTC-Telekom
U19: FTC-Telekom – ETO FC Győr

9. forduló (október 29-30.):
U15: FTC-Telekom – KÉSZ-St. Mihály FC
U17: FTC-Telekom – KÉSZ-St. Mihály FC
U19: KÉSZ-St. Mihály FC – FTC-Telekom

10. forduló (november 5-6.):
U15: Puskás Akadémia FC – FTC-Telekom 
U17: Puskás Akadémia FC – FTC-Telekom
U19: FTC-Telekom – Puskás Akadémia FC

Cikkajánló

Leány Up: mindhárom csapatunk a felsőházban folytatja

PMFC elleni győzelmekkel zárult az alapszakasz U15-ös, U17-es, valamint U19-es labdarúgóink számára is.

U19: értékes egy pont Szombathelyen

Az Illés Akadémia elleni döntetlennel csapatunk megőrizte előnyét a tabellán, és továbbra is az élen áll.

U19: remek győzelem - nyolcat lőttünk Szegeden

A St. Mihály FC otthonába utazott U19-es női labdarúgócsapatunk, nagyarányú győzelmet arattunk.

U15: folytatódott a győzelmi széria

Két-két gólt lőttünk mindkét félidőben, 4-0-s győzelemmel ért véget a St. Mihály FC elleni találkozó.

U17: győzelem a hétközi fordulóban

Jugovits Péter és Nagy Ágnes csapata hazai pályán, 2-1-es győzelmet aratott a St. Mihály FC együttese ellen.

U19: magabiztos siker hazai pályán

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen U19-es csapatunk 5-3-as győzelemmel zárt.

U17: egy pontot szereztünk Felcsúton

U17-es csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen a 12. fordulóban.

U15: négy gól, győzelem a Puskás ellen

Filep Zsuzsa mesterhármast lőtt, Megyesi Lili egyszer talált be a felcsútiak kapujába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin