A tavaszi szezon 3. fordulójában a St. Mihály U15-ös korosztályos csapata látogatott a Kocsis Sándor Sportközpontba. Remek első félidőt tudhattunk magunkénak, mi domináltunk, szép támadásokat vezettünk, próbálkoztunk távolról is. Az első gól a 21. percben érkezett, Steinbacher Gabriella egy szögletet követően volt eredményes, majd négy perccel később Hornyák Bodza távoli lövése vágódott a léc alá, így a szünetre 2-0-s Fradi-vezetéssel mentünk.
A fordulás után is a mi akaratunk érvényesült, és további két gólt jegyezhettünk a Ferencváros neve mellé. Bár a harmadik találatunkra a 70. percig kellett várni, Megyesi Lili egy nagyszerű megoldás után gurított a kapuba, majd a 79. percben Rajna Virág lőtt a hálóba és állította be a mérkőzés 4-0-s végeredményét.
„A 80 perc alatt elvesztettük három játékosunkat. Mindannyian durva szabálytalanság áldozatai lettek. A csapat megint jelesre vizsgázott emberként: kizárólag a játékra koncentráltak a lányok, ahogy az sportemberhez illik, a futballal vettek revansot, remekbe szabott gólokkal. Újoncot is avattunk. A bajnoki gólszerzőink sora tovább bővült, már tizenöten találtak be. Rúgtunk négy gólt. Valamennyinél jól megtanult játékhelyzetben született remek döntés, amely tökéletes kivitelezéssel is párosult. Többek között ezért dolgozunk nap, mint nap. Nem kaptunk gólt. Az ellenfél talán egyszer járt érdemben a térfelünkön. Igaz, akkor veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást. A játék közben sérülést szenvedett játékosaink nevében köszönjük a sok segítséget, támogatást, együttérző érdeklődést” – mondta a lefújást követően Szanyi Mária, vezetőedző.
Leány Országos bajnokság, U15, 13. forduló
FTC-Telekom – St. Mihály FC 4-0 (2-0)
FTC: Kuzma Liliána, Barkász Hanna Jázmin, Molnár Lara Léna, Mizsei Laura, Végh Bernadett, Gál Regina, Molnár Anna Róza, Hornyák Bodza, Szántó Hédi, Jarkovszky Laura, Megyesi Lili
Cserék: Váczi Dorina Ivett, Kiss Kata, Steinbacher Gabriella, Banner Boróka Luca, Podonyi Julianna, Rajna Virág, Király Sára
Vezetőedző: Szanyi Mária
Gólszerzők: Steinbacher Gabriella, Hornyák Bodza, Megyesi Lili, Rajna Virág
U19-es csapatunk remekelt a hétközi fordulóban, így jól megérdemelt három ponttal tértek haza lányaink.
Korosztályos lánycsapataink közül az U17-es együttes kiemelkedett a hétvégén a DVTK-nak lőtt tíz góljával.
A hétközi fordulóban két korosztályunk is Győrben lépett pályára.
Két korosztályos női labdarúgócsapatunk is pályára lépett a hétvégén.
U10–U12-es lányaink több győzelmet is arattak, U7-eseink pedig a Bozsik fesztiválon szerepeltek.
Lány U15, U17 és U19-es labdarúgócsapatunk is győzelemmel kezdte az idényt a Szent Mihály Kft. csapatai ellen.
Két mérkőzésen tíz gólt szerezve mutatták meg, hogy jól halad a felkészülés.
A női utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban az U15-ös és U19-es csapatunk is bebiztosította az első helyét.