
Immár bajnokként folytatta szereplését U15-ös csapatunk, a 15. fordulóból elhalasztott ETO FC Győr elleni mérkőzést pótolta hétközi fordulóban a Kocsis Sándor Sportközpontban. Szanyi Mária és Juhász Viktor együttese 4-3-3-as játékrendszerben állt fel a zöld-fehérek ellen, a Pécs elleni kezdőcsapathoz képest pedig nem történt változás. Fradi-góllal indult a mérkőzés, Árvay Sára lőtt óriási bombát, amit az ETO kapusának esélye sem volt védeni. Félidőben 1-0-s vezetéssel fordultunk.
A második játékrészben aztán igazi örömfocit láthattunk a pályán, a ferencvárosi lányok még hét góllal bizonyították, hogy miért szerezték meg idén is a bajnoki címet. A sípszó után mindössze öt perc alatt három találatot jegyezhettünk csapatunk neve mellé, először Tóth Adél beadásából Kovács Petra szerzett remek gólt, majd Pethe Olivia lövése talált kaput, végül Karaba Jázmin gurított a hálóba. Nem állt meg a gólgyártás, az 55. percben Kovács Petra harcolt ki büntetőt, amit az U15-ös csapat kapusa, Nagy Dina értékesített magabiztosan. Érkezett a hatodik ferencvárosi gól is, Kovács Petra egy remek szöglet után volt eredményes, majd Árvay Sára duplázta meg találatai számát, végül a 88. percben Csizmadia Jázmin bombázott a kapuba, beállítva ezzel a 8-0-s végeredményt.
A lefújást követően a vezetőedző, Szanyi Mária értékelt.
- Hogy miért jó gyereknek lenni a Fradiban? A mérkőzés előtt az U17-es csapatunk meglepte a lányokat azzal, hogy a bevonulásnál díszsorfalat állt a már bajnokságot nyert csapatunknak. Megható volt, hogy mennyire tisztelik és elismerik egymást a lányok klubon belül is. Talán valamit jól csinálunk, hiszen sikerül Embert nevelni a gyerekekből. Köszönjük az ellenfélnek, hogy csatlakozott U17-es játékosainkhoz. A mérkőzésről nehéz mit mondani. Öröm, hogy már a tizenötödik különböző gólszerzőnket köszönthetjük a szezonban.
Leány Országos bajnokság, U15, 15. forduló
FTC-Telekom–ETO FC Győr 8-0 (1-0)
FTC: Nagy Dina, Hanász Vanda, Sági Panna, Csizmadia Jázmin, Árvay Sára Petra, Kovács Petra, Karaba Jázmin Liliána, Perjési Lilla, Hornyák Bodza, Tóth Adél, Pethe Elisabeth Olivia
Cserék: Kuzma Liliána, Bozsik Frida, Mizsei Laura, Jarkovszky Laura, Barkász Hanna Jázmin
Vezetőedző: Szanyi Mária
Gólszerzők: Árvay Sára Petra (2), Kovács Petra (2), Pethe Elisabeth Olivia, Karaba Jázmin Liliána, Nagy Dina, Csizmadia Jázmin
A bajnokság végével az is eldőlt, hogy az U17-es korosztály gólkirálynője Gégény Petra lett 48 góllal.
Szanyi Mária és Juhász Viktor csapata 6-1-es győzelmet aratott az Illés Akadémia ellen az utolsó fordulóban.
U19-es együttesünk egy fantasztikus szezon után mindössze egy góllal maradt le a bajnoki aranyéremről.
U15-ös és U17-es leány labdarúgócsapatunk is elhozta a három pontot az ETO otthonából.
Folytatódik az U14-es PILOT program, a következő állomásként 2 napos záró tornát tartanak Telkiben.
Marco Dell'Elce és Szeitl Szilvia csapata hazai pályán 10-2-es győzelmet aratott az MTK ellen.
U15-ös csapatunk győzött, U14-es együttesünk pedig 100 %-os teljesítménnyel zárta a bajnokságot.
U19-es lányaink hazai pályán az ETO ellen, míg az U14-esek idegenben, az Astra ellen arattak sikert.