2022. október 5.
U15: veretlenül menetelnek lányaink a fiú bajnokságban
Magabiztos, 6-1-es Fradi-győzelemmel zárult a Barca Academy elleni mérkőzés.

A BLSZ Serdülő U14 1. csoportjának 5. fordulójában a Barca Academy Hungary csapatát fogadtuk a Kocsis Sándor Sportközpontban szerdán este.

A mieink nagyszerűen kezdték a találkozót, a jó rajt után pedig nem kellett sokat várni az első helyzetre és az első gólra, ugyanis a hetedik percben Gégény Petra labdája kötött ki a kapuban. A jó kezdés után nem vettünk vissza, jó iramot diktáltunk, és a második Gégény-gól is megérkezett. A két Fradi-gól után mindössze három percet kellett várni a következőre, Árvay Sára talált be. A találkozó 38. percében Gégény Petra meglőtte harmadik gólját is, így 4-0-s előnnyel mentünk a pihenőre.

A második félidőben is mi irányítottuk a mérkőzést, a csereként beálló Pethe Olivia kétszer is beköszönt, így már 6 góllal mentünk. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, de többet nem tudtunk gólra váltani, ellenben a Barcás fiúkkal, a 67. percben ők is betaláltak, de ez csak a szépítésre volt elég.

U15-ös leány korosztályunk nagyszerű játékkal, ellenfelének esélyt sem hagyva magabiztos, 6-1-es győzelmet aratott, ezzel pedig már sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg.

BLSZ SERDÜLŐ U-14 1. CSOPORT 5. forduló
FTC-Telekom - Barca Academy Hungary 6-1 (4-0)
FTC: Berceli Nikolett, Gégény Petra, Sági Panna, Hanász Vanda, Czenter Dóra, Kovács Petra, Árvay Sára Petra, Gágyor Zille, Jákri Dóra Éva, Papp Tamara, Kratochwill Zoé
Cserék: Bozsik Frida, Egyed Kata, Beleznai Léna, Matyi Krisztina, Perjési Lilla, Tóth Adél, Pethe Elisabeth Olivia
Operatív igazgató: Berla Attila
Gólszerzők: Gégény Petra (3), Pethe Elisabeth Olivia (2), Árvay Sára Petra

Cikkajánló

Sikeres szereplés külföldön és itthon egyaránt

U17-es csapatunk Prágában, U14-es együttesünk pedig Dunakeszin szerepelt.

Fociünnep a szezonzáró mérkőzéseken

A felsőházi rangadókat mindhárom leány utánpótlás labdarúgócsapatunk győzelemmel zárta!

Leány UP: további sikerek a felsőházban

U17-eseink nyertek, u15-öseink döntetlent játszottak.

Leány up: további sikerek a felsőházban

U19-eseink és U15-öseink is legyőzték az MTK-t.

Magyar bajnok női U17-es csapatunk

Korosztályos együttesünk az MTK elleni döntetlennel biztosította be elsőségét.

Bajnokavatás a felsőházi, hétközi fordulóban

U15-ös leány labdarúgócsapatunk bebiztosította bajnoki címét.

Folytatódtak a felsőházi rangadók

Női labdarúgó utánpótlásunk csapatai fontos mérkőzéseken vannak túl.

Leány up: hibátlan felsőházi forduló

Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia FC csapatával csaptak össze csapataink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin