2022. május 28.
U19-es csapatunk ezüstéremmel zárta a bajnokságot
Leány U19-es együttesünk 4-1-es győzelmet aratott a Győr ellen a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában.

Legidősebb akadémiai korosztályunk az ETO FC Győr csapatát fogadta péntek délután hazai pályán a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában. Nem lehetett könnyű mérkőzésre számítani, csapatunknak azonban mindenképp győzni kellett ahhoz, hogy egy esetleges Puskás Akadémia – Illés Akadémia döntetlen esetén a miénk legyen a bajnoki cím.

Jól kezdtük a mérkőzést, a 6. percben Rapp Csenge óriási bombagóljával szereztük meg a vezetést. Az első félidőben mindkét oldalon akadtak helyzetek, de a második gólra egészen a 36. percig kellett várni, László Henrietta lövését nem tudta hárítani az ellenfél kapusa. Szűk 5 perccel később pedig a harmadik Fradi-találat is megérkezett, Czakó Zoé volt kíméletlen. A szünetre 3-0-s vezetéssel vonultunk.

A fordulást követően hatalmas önbizalommal érkeztünk a pályára, jót tett a játékosoknak ez a háromgólos előny. A sípszó után nem kellett sokat várni, és Barta Viktória találatával tovább növeltük előnyünket, amire a Győr a 67. percben ugyan válaszolt, de ez csak a szépítésre volt elég.

Mi elvégeztük a feladatunkat, így egy Puskás-Illés döntetlen esetén a miénk lett volna a bajnoki cím, azonban a felcsútiak győztek a szombathelyiek ellen, így övék lett az aranyérem.

A Ferencváros 51 ponttal, 107 lőtt, és 23 kapott góllal ezüstéremmel zárta a 2021/22-es bajnoki idényt.

A találkozó után csapatunk vezetőedzője, Szeitl Szilvia értékelt.

- Ezen a mérkőzésen a lányok megmutatták, hogy hogyan kell szépen lezárni egy idényt. Bármilyen eredmény született a másik találkozón, nekünk ők a bajnokok. Gratulálunk mindenkinek az egész szezonhoz!

Leány Országos bajnokság, U19, Felsőház, 6. forduló

FTC-Telekom - ETO FC Győr 4-1 (3-0)

FTC: Horváth Katalin, Kovács Laura, Szőke Flóra Fruzsina, Turza Melitta, Horváth Zóra, Czakó Zoé Patrícia, László Henrietta, Szijártó Eszter, Rapp Alexandra Csenge, Róth Rebeka Laura, Barta Viktória Szilvia

Cserék: Jakab Zsófi, Hevesi Júlia Rebeka, Balogh Zsófia, Békés Dominika, Orosz Eszter, Tóth Mercédesz, Fehértói Dorina

Vezetőedző: Szeitl Szilvia

Gólszerzők: Rapp Alexandra Csenge, László Henrietta, Czakó Zoé Patrícia, Barta Viktória Szilvia

Cikkajánló

Két csapatunk is bajnokként várhatja az utolsó fordulót

A női utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban az U15-ös és U19-es csapatunk is bebiztosította az első helyét.

UP: hármas siker a véghajrá előtt

Magabiztosan, gólzáporos meccseken győztek akadémiai lánycsapataink.

UP: Folytatódnak a felsőházi harcok

Két győzelem és egy vesztett mérkőzés a mérlege akadémiai csapatainknak a harmadik fordulóban.

Két meccsen 10 gólt rúgtunk az MTK-nak

Mindhárom női utánpótlás labdarúgócsapatunk győzött a bajnokság felsőházában.

UP: sikeres rajt a felsőházban

Akadémiai csapataink két győzelemmel, egy döntetlennel kezdték a felsőházi küzdelmeket.

UP: A FELSŐHÁZBAN FOLYTATJÁK CSAPATAINK

Mindhárom akadémiai csapatunk a felsőházban folytatja a bajnokság következő szakaszát.

UP: Tripláztak akadémistáink a Miskolciak ellen

Mindhárom akadémiai korosztályunk győzelemmel zárta a hétvégét!

UP: dupla siker a szegediek ellen

Női utánpótlás csapataink folytatták remek sorozatukat, és magabiztosan győztek a szegedi Szent Mihály ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin