
A magyar női U19-es válogatott felkészülési edzőtáborozáson és nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2023. november 26. és december 2. között Gyirmóton.
A szövetségi edzők döntése értelmében a korosztályos nemzeti csapatba a Ferencvárosból a felnőtt keret játékosa, Vincze Borbála, valamint U19-es együttesünk játékosa, a képünkön látható Fehértói Dorina kapott meghívót.
A nemzeti együttes két mérkőzést játszik majd ez idő alatt Csehország legjobbjai ellen, november 29-én 14 órától, majd december 2-án 12 órától. Mindkét összecsapást Gyirmóton, az Alcufer Stadionban rendezik.
Hazai pályán és idegenben is legyőztük a DVTK csapatait az utolsó fordulóban.
Csapatunk hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a nagy rivális Illés Akadémia ellen.
Mindhárom akadémiai korosztályban magabiztos győzelemmel zárult az MTK elleni összecsapás.
U15-ös csapatunk egygólos vereséget szenvedett, míg U17-es együttesünk hatot lőtt az ETO-nak idegenben.
A korosztályos válogatott három mérkőzést játszik majd az Eb-selejtező mini tornán.
U15-ös és U17-es leány labdarúgócsapatunk is győzelmet aratott a zöld-fehérek ellen.
A korosztályos válogatott három mérkőzést játszik majd az Eb-selejtező mini tornán.
Marco Dell'Elce és Franyó Róbert csapata 5-0-s győzelemmel, idegenből hozta el a három pontot.