
Az 2023/24-es bajnoki évet új vezetőedzővel kezdi meg U17-es leány csapatunk. Jugovits Péter a Veszprémi FC USE együttesétől érkezett a Ferencvároshoz. Több korosztályban edzősködött, a legtöbb időt mégis a felső szekcióban töltötte, U17-es és U19-es fiatalokkal, de a tavalyi évben az U13-U14-es országos bajnokságban szereplő csapatok tartoztak hozzá. Ezenkívül a férfi NB III-as Veszprémnél is segítette a csapat munkáját néhány évvel ezelőtt. A női labdarúgás sem áll távol tőle, első csapatai ugyanis leány akadémiai korosztályok voltak, majd a felnőtt női NB II-es csapatnál tevékenykedett Balatonfüreden. Vezetőedzőnk nemrég sikeresen elvégezte az MLSZ által szervezett UEFA A tanfolyamot, ezután csatlakozott a Ferencvároshoz.
Péter munkáját továbbra is Nagy Ágnes asszisztensedző segíti majd, illetve erőnléti edzőnként érkezett az U17-es korosztályhoz Raffai Péter.
- Nagyon élvezem a munkát a lányokkal, kifejezetten jó kis brigád, látszik, hogy az előző edzőik kiváló képzést adtak nekik. Természetesen van még hova fejlődniük, de fogékonyak az új tudásra, motiváltak, imádják ezt a sportot és a Ferencvárost. A stábbal is teljes összhang alakult ki már az első napon. Nagy Ágnes személyében egy olyan segítséget kaptam, ami aranyat ér. Hasonlóan látja a futballt, mint én, remek játékos volt, és nagyon jó szakember. Németh Júlia kapusedzőt már régóta ismerem, hiszen földik vagyunk, kiválóan ért a kapusokhoz, jól össze tudok vele dolgozni. De ez igaz az erőnléti edzőre, az egészségügyi stábra, a vezetőkre és a többi korosztálynál tevékenykedő kollégáimra, a szertárosra, a kisegítő személyzetre egyaránt. Úgy érzem, nagyon jó helyre kerültem - kezdte vezetőedzőnk.
Akadémiai szekciónk július 10-én, hétfőn megkezdte a felkészülést a Kocsis Sándor Sportközpontban, majd mezőkövesre utazott edzőtáborba. A bajnoki szezon előtt a felkészülésről és az idei tervekről is beszélgettünk.
- A felkészülésünk úgy gondolom, nagyon jól sikerült, hamar megtaláltuk a közös hangot a játékosokkal, valamint az új érkezők is könnyen beilleszkedtek a csapatba - folytatta Jugovits Péter. - Túl vagyunk egy mezőkövesdi edzőtáboron és számos edzőmérkőzésen, ahol játszottunk fiúk és lányok elleni is. Igazán pozitív, hogy minden nyári találkozónkon domináltunk, a mi akaratunk érvényesült, és ez zömében eredménnyel is párosult. Várjuk már a bajnoki rajtot, ami az ETO halasztási kérelme miatt sajnos csúszik egy hetet, így egyből egy fővárosi rangadóval, az MTK ellen nyitjuk a sort, méghozzá hazai pályán.
A Ferencváros játékosa, Vincze Borbála 60 percnyi játékkal vette ki a részét a 2-1-es győzelemből.
A magyar női U19-es labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett Edinburghben.
U15-ös és U17-es csapatunk is győzött a Puskás Akadémia ellen.
U15-ös és U17-es együttesünk is gól nélküli döntetlent játszott idegenben az Illés Akadémia vendégeként.
U19-es csapatunk hazai pályán, míg az U15-ös és U17-es együttesünk idegenben győzött.
Felnőtt csapatunk után mindhárom akadémia korosztályunk is győzelemmel zárta a hétvégét az MTK ellen.
A keretben több változás is történt, illetve a szakmai stáb összetétele is átalakult U19-es együttesünknél.
A női U17-es válogatott keretébe három Fradi-játékos került be, további háromra tartalékként számítanak.