2023. július 10.
Újra munkában leány akadémistáink
A szokásos felmérők után megkezdődött a felkészülés a következő idényre a Kocsis Sándor Sportközpontban.

Véget ért a nyári szünet, július 10-én, hétfőn megkezdte a felkészülést a 2023/24-es bajnoki szezonra leány labdarúgó utánpótlásunk.

Játékosaink az elmúlt hetekben a pihenés mellett az edzői stáb által kidolgozott egyéni edzéstervekkel otthoni munkát végeztek, a kemény edzések előtt pedig egészségügyi és fizikai felméréseken vesznek részt az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban. A felkészülési programban több edzőmérkőzés is szerepel, illetve korosztályos csapataink a tavalyi évhez hasonlóan idén is Mezőkövesden készülnek majd a bajnokság kezdete előtt edzőtábor keretein belül.

Utánpótlás edzőink az edzőtáborban napi két tréninget vezényelnek majd a korosztályoknak, illetve a programban csapatösszetartások is szerepelnek.

U15-ös, U17-es és U19-es csapatunk számára a 2023/2024-es bajnoki idény a tervek szerint augusztus közepén kezdődik majd.

Cikkajánló

Női U19: visszavágtunk a skót válogatottnak

A Ferencváros játékosa, Vincze Borbála 60 percnyi játékkal vette ki a részét a 2-1-es győzelemből.

U19: szoros vereség Skóciában

A magyar női U19-es labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett Edinburghben.

Leány up: nagy győzelmek a Puskás Akadémia ellen

U15-ös és U17-es csapatunk is győzött a Puskás Akadémia ellen.

Leány up: döntetlenek hétvégéje

U15-ös és U17-es együttesünk is gól nélküli döntetlent játszott idegenben az Illés Akadémia vendégeként.

Leány up: kiütöttük a DVTK-t

U19-es csapatunk hazai pályán, míg az U15-ös és U17-es együttesünk idegenben győzött.

Leány up: remek szezonkezdés

Felnőtt csapatunk után mindhárom akadémia korosztályunk is győzelemmel zárta a hétvégét az MTK ellen.

Leány U19: Készen állunk, jöhet a rajt!

A keretben több változás is történt, illetve a szakmai stáb összetétele is átalakult U19-es együttesünknél.

Leány U17: válogatott meghívók érkeztek

A női U17-es válogatott keretébe három Fradi-játékos került be, további háromra tartalékként számítanak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin