2022. október 31.
UP: 4 meccs, 4 győzelem a hétvégi mérleg
Hazai pályán győzött az U15 és az U17, míg az U19 és az U14 idegenből hozta el a három pontot.

U14

U14-es pre-akadémiai csapatunk a Paksi SE otthonába látogatott vasárnap. Juhász Viktor együttese magabiztosan vette ezt az következő akadályt is, és 12-0-s győzelmet aratott a tolna megyeiek ellen. Demeter Regina négyszer, Molnár Léna, Gyuricza Panna és Mizsei Laura egyaránt kétszer talált be, valamint Gál Regina és Banner Luca egy-egy gólt szerzett.

 

U15

A bajnokság 9. fordulójában a Szent Mihály FC csapatát fogadták legfiatalabb akadémistáink szombaton a Kocsis Sándor Sportközpontban. Már a találkozó 8. percében magunkhoz ragadtuk a vezetést, Perjési Lilla gurított a Szeged kapujába, majd a 20. és a 24. percben Pethe Olivia és Kovács Petra további két találatot jegyzett csapatunk neve mellé, így a szünetre 3 gólos vezetéssel vonultunk az öltözőbe.

A fordulás után csapatunk játéka továbbra is rendkívül szervezett volt, ez a labdabirtoklási fölényünkben is meglátszott. Mi sem bizonyította ezt jobban, minthogy nagyjából 5 percenként lőttük ki az ellenfél kapuját. Több játékosunk is remek megoldásokkal gyarapította góljaink számát, Pethe Olivia megszerezte második gólját, majd Karaba Jázmin és Kovács Petra duplázott, de gólt szerzett Szécsi Szabrina is. A 10-0-s végeredményt végül Hanász Vanda állította be a mérkőzés utolsó játékpercében.

„Igyekszünk megfelelően kialakítani a terhelés és a pihenés arányát a lányoknak, hiszen nagy részük a válogatott és a regionális válogatók mellett a bajnokságban és a fiú bajnokságban is pályára lép, emellett legalább annyira fontos, hogy valamennyien helytálljanak az iskolában, ráadásul többen a középiskolai felvételire készülnek. Azoknak, akik a nyáron csatlakoztak hozzánk, mindezek mellett még a teljes új játékfilozófiát is el kell sajátítaniuk. Ezek után ma is láttam kimagasló egyéni teljesítményeket és egy nagyon magabiztosan, tudatosan, sőt végre újra mosolygósan futballozó Csapatot. Van, amivel nem vagyok elégedett, de azt majd zárt ajtók mögött beszéljük meg a lányokkal. Az alázat, az akarás, az egymásért való küzdés és a gondolkodás minősége is példamutató volt” – nyilatkozott Szanyi Mária vezetőedző.

 

U17

U17-es csapatunk szintén a Szeged együttesét fogadta hazai környezetben szombat délután. Már a tizedik percben az ellenfél kapuja elé kerültünk, és Madarász Laura egy remek góllal be is tudta fejezni az akciót, majd a 12. percben Biró Csilla duplázta meg előnyünket. A mérkőzés 24. percében aztán szépített a Szeged csapata, de két perccel később Nyul Petra egy óriási távoli bombával válaszolt is rá. Az első félidőben számos helyzetet alakítottunk ki, és érkezett is további két találatunk, először Madarász Laura duplázta meg góljai számát, majd Gégény Petra is beköszönt, így az öltözőbe tehát 5-1-es vezetéssel vonultunk.

A szünetben két helyen is változtattunk, Nagy Barbarát Kükedi Laura, valamint kapusunkat, Gergely Lilit Nagy Dina váltotta. A fordulás után ismét Gégény Petra kezdte meg a gólgyártást, majd a 62. percben a sérülésből visszatérő Kükedi Laura is gólt szerzett. A győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, és 7-1-es vezetésnél már szinte teljesen felszabadultan futballoztunk. A találkozó utolsó fél órájában még többször is veszélyeztettük a szegediek kapuját, a 68. és a 71. percben Gégény Petra és Biró Csilla révén pedig további két találatot írhatott a játékvezető a Ferencváros neve mellé. A mérkőzés hajrájában a Szeged még szépíteni tudott, de így is magabiztos, 9-2-es sikerrel jöttünk le a pályáról.

U17-es csapatunk ezzel a győzelemmel újabb fontos három pontot szerzett a bajnokságban, és külön öröm számunkra, hogy több, mint 1 év kihagyást követően góllal tért vissza játékosunk, Kükedi Laura, aki a meccs után így nyilatkozott:

- Boldog vagyok a visszatérés miatt. Örülök, hogy ilyen nagy különbséggel győztünk, annak pedig még jobban, hogy góllal segítettem a csapatot. Remélem, hogy a többi meccsen is jó teljesítményt tudok majd nyújtani.

 

U19

U19-es leány csapatunk idegenben lépett pályára Szegeden, a St. Mihály csapata ellen.  A legutóbbi 5 mérkőzésen győztesen hagytuk el a pályát, így remek előjelekkel vártuk a találkozót. Az első félidő elején meg is szereztük a vezetést, Schmidt Veronika remek helyzetfelismerésének köszönhetően. További gólokat nem szereztünk, így 1-0-s vezetéssel fordultunk.

A második játékrészben is több helyzetet kialakítottunk, ezekből kettőt gólra is váltottunk, először Horváth Zóra talált be, majd Czinege Eszter fejelt egy óriási gólt.

Ezzel csapatunk zsinórban hatodik győzelmét szerezte meg a bajnokságban. Folytatás szombaton a Puskás Akadémia ellen.

„Egy nagyon motivált, kemény, masszív Szegeddel találkoztunk, akik nem adták könnyen a 3 pontot. A lányok jól álltak bele a meccsbe és nem ültek bele az adok-kapokba. Nagyon szép gólokat lőttünk és nagyszerűen küzdöttünk. Már a következő meccs a legfontosabb, a Puskás Akadémiát fogadjuk hazai pályán” – értékelte a látottakat Marco Dell'Elce vezetőedző.

Leány Regionális U-14 HNP Dél-Nyugati csoport 8. forduló

Paksi SE–FTC-Telekom 0-12

FTC: Csiky Dóra Boglárka, Molnár Lara Léna, Banner Boróka Luca, Szabó Nóra Éva, Demeter Regina Eszter, Podonyi Julianna, Mizsei Laura, Gál Regina, Végh Bernadett

Cserék: Szeip Tamara, Töreki Zsófia, Gyuricza Panna

Vezetőedző: Juhász Viktor

Gólszerzők: Demeter Regina Eszter (4), Molnár Lara Léna (2), Gyuricza Panna (2), Mizsei Laura (2), Gál Regina, Banner Luca

 

Leány Országos bajnokság, U15, 9. forduló

FTC-Telekom–St. Mihály FC 10-0 (3-0)

FTC: Berceli Nikolett, Hanász Vanda, Sági Panna, Csizmadia Jázmin, Árvay Sára Petra, Kovács Petra, Kuzma Liliána, Perjési Lilla, Jarkovszky Laura, Hornyák Bodza, Pethe Elisabeth Olivia

Cserék: Szécsi Szabrina Míra, Karaba Jázmin Liliána, Bozsik Frida, Tóth Adél, Barkász Hanna Jázmin

Vezetőedző: Szanyi Mária

Gólszerzők: Pethe Elisabeth Olivia (2), Kovács Petra (2), Karaba Jázmin (2), Perjési Lilla, Sági Panna, Hanász Vanda, Szécsi Szabrina Míra

 

Leány Országos bajnokság, U17, 9. forduló

FTC-Telekom–St. Mihály FC 9-2 (5-1)

FTC: Gergely Lili, Gégény Petra, Bozsik Linett, Egyed Kata, Gágyor Zille, Nagy Barbara Emma, Szikszai Lilla Csenge, Nyul Petra Alexandra, Biró Csilla Anna, Madarász Laura, Kratochwill Zoé

Cserék: Nagy Dina, Beleznai Léna, Kükedi Laura, Papp Tamara, Jakab Dzsenifer

Operatív vezető: Berla Attila

Gólszerzők: Gégény Petra (3), Madarász Laura (2), Biró Csilla Anna (2), Nyul Petra Alexandra, Kükedi Laura

 

Leány Országos bajnokság, U19, 9. forduló

St. Mihály FC–FTC-Telekom 0-3 (0-1)

FTC: Major Janka, Együd Bernadett Laura, Kovács Laura, Hevesi Júlia Rebeka, Fehértói Dorina, Turza Melitta, Horváth Zóra, Schmidt Veronika, Rapp Alexandra Csenge, Nyiri Luca, Skultéty Tamara Dóra

Cserék: Horváth Katalin, Czinege Eszter, Orosz Eszter, Madarász Laura

Vezetőedző: Marco Dell'Elce

Gólszerzők: Schmidt Veronika, Horváth Zóra, Czinege Eszter

Cikkajánló

U15: folytatódott a győzelmi széria

Két-két gólt lőttünk mindkét félidőben, 4-0-s győzelemmel ért véget a St. Mihály FC elleni találkozó.

U17: győzelem a hétközi fordulóban

Jugovits Péter és Nagy Ágnes csapata hazai pályán, 2-1-es győzelmet aratott a St. Mihály FC együttese ellen.

U19: magabiztos siker hazai pályán

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen U19-es csapatunk 5-3-as győzelemmel zárt.

U17: egy pontot szereztünk Felcsúton

U17-es csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen a 12. fordulóban.

U15: négy gól, győzelem a Puskás ellen

Filep Zsuzsa mesterhármast lőtt, Megyesi Lili egyszer talált be a felcsútiak kapujába.

U14: tizenegy meghívó érkezett

Március 25-én a Budaörsi Sporttelepen tart felkészülési napot az U14-es válogatott.

U17: négygólos győzelem az Illés Akadémia ellen

Pethe Olivia duplájával, valamint Kovács Petra és Tóth Ramóna góljával legyőztük a zöld-fehéreket.

U15: legyőztük a nagy riválist

Az őszi döntetlen után ezúttal nem hibáztunk, itthon tartottuk a három pontot az Illés Akadémia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin