2022. november 27.
Leány UP: bravúros győzelmek az MTK ellen
U15-ös csapatunk már biztosan őszi bajnok, az U17 és az U19 még versenyben van az első helyért.

U15
Az őszi szezon 13. fordulójában a nagy rivális MTK otthonába látogatott U15-ös csapatunk. A legutóbbi, szeptemberi összecsapás ferencvárosi győzelemmel zárult, így esélyesként indultunk neki a találkozónak. Két hatalmas MTK-helyzettel kezdődött a mérkőzés, de szerencsére egyiket sem sikerült gólra váltaniuk. A 18. percben viszont előttünk adódott a következő esély, és Pethe Olivia viszont nem hibázott. Az első félidőben a lányok sokat birtokolták a labdát, helyzetekig is eljutottak, de a befejezésekből hiányzott az a kevés plusz, hogy gól legyen, így 1-0-s eredménnyel fordultunk.

A második játékrészben sokáig nem született gól, aztán a 67. percben Perjési Lilla növelte előnyünket, majd két perccel később ismét betalált, így már hárommal mentünk.

Egészen az utolsó percekig dolgoztuk ki a helyzeteket, aminek meg is lett az eredménye, a mérkőzés 80. percében egy trükkös megoldás után Sági Panna lőtte ki a jobb felső sarkot, és állította be a 4-0-s végeredményt.

- Először is a csapatunk nevében szeretnék jobbulást kívánni az ellenfél kapusának, aki a mérkőzés utolsó perceiben egy hatalmas védésénél megsérült. Egy sportoló nagyságát az mutatja meg igazán, ha le tudja győzni magát. A lányokat elsősorban ezért dicsérem meg, hiszen nagy munkával, és talán a félidei beszélgetés hatására fölülkerekedtek saját magukon. Ezen a meccsen is akadt néhány egészen kiváló teljesítmény. Az pedig külön öröm, hogy a gólok nagy részét begyakorolt elemekből szereztük. Hétről hétre elmondom, hogy minden tiszteletet megérdemelnek a lányok, hiszen egytől egyig remekül helytállnak minden színtéren: a sportpályán, otthon és az iskolában is – mondta a mérkőzés után Szanyi Mária vezetőedző.

U17
A bajnokság 13. fordulójában MTK elleni rangadó várt U17-es leány csapatunkra a Tichy Lajos Sportcentrumban. Együttesünk extra motivációval készült a kék-fehérek elleni összecsapásra, ugyanis az egyik legnagyobb riválisunknak mondhatjuk őket. Az első félidőben csapatunknak nem sikerült megbontani a kék-fehérek védelmét, ugyanakkor a hazaiak se jutottak a mi kapunk közelébe, így az első 45 perc gól nélküli döntetlennel ért véget.

A fordulás után kicsit átalakult a játék képe, és megérkezett a mérkőzés első találata is, de sajnos az MTK neve mellé könyvelhette el a játékvezető. A hajrában azonban már a mi akaratunk érvényesült, ami gólokban is megmutatkozott, a 73. percben Gégény Petra egyenlített, majd a 81. percben Kükedi Laura óriási lövését sem tudta hárítani a hazaiak kapusa. A találkozó utolsó perciben is voltak még helyzeteink, de nem tudtuk tovább növelni előnyünket, így 2-1-es Fradi-győzelemmel zárult a találkozó.

- Egy igazi örökrangadót játszottunk. Az MTK otthonában mindig nagyon nehéz játszani, mert az egyik legfontosabb összecsapásnak számít. A lányok ezt nagyon jól tudták, és bírták az ezzel járó nyomást. Az elején kapkodtunk az építkezésben, az MTK pedig a mi hibáinkra játszott, és ezért szükségünk volt több kapusbravúrra a mérkőzés elején. Ezek után a lányok összekapták magukat, és meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Ehhez kellett némi szerencse is, de azt gondolom, annak van szerencséje, aki tesz is érte. A mérkőzést uraltuk a mezőnyjátékunkkal. Úgy gondolom, hogy tudunk ennél jobban is játszani, de ez a teljesítmény valahol érthető, hiszen az utolsó előtti mérkőzést játszottuk az őszi szezonban. Örülünk a győzelemnek, de még van egy mérkőzés, így arra koncentrálunk már – értékelt a rangadó után Nagy Ágnes, asszisztens edző.

U19
Marco Dell'Elce és Szeitl Szilvia együttese az őszi szezon utolsó előtti összecsapásán az MTK csapatát fogadta a Kocsis Sándor Sportközpontban. A mérkőzés pontosan úgy alakult, ahogy azt mi szerettük volna, a lányok remek játékkal kerekedtek felül ellenfelükön.  A vezetést Fehértói Dorina góljával szereztük meg, de erre nem sokkal később érkezett is a válasz a kék-fehérektől. A játék innentől kedvezően alakult csapatunk számára, hiszen mindössze négy percen belül két gólt is lőttünk, így 3-1-es vezetéssel fordultunk.

A szünet után még nagyobb fokozatra kapcsoltunk, két perc alatt két újabb Fradi-gólt könyvelhetett el a játékvezető. Először Rapp Csenge lövése volt védhetetlen, majd Skultéty Tamara vette be sikeresen az MTK kapuját. A hatodik gólunkat Fehértói Dorina szerezte, majd végül a 7-1-es végeredményt Vincze Borbála Anna állította be a 68. percben.

Ezzel a győzelemmel csapatunk 13 forduló után a tabella második helyéről várja a folytatást.

- Jól kezdtük a mérkőzést, vezettünk, majd pontrúgásból kaptunk egy gólt. A lányok rendkívül jól álltak hozzá a mérkőzéshez, egész héten jól dolgoztak, és ez a befektetett munka a pályán is megtérült. Nagyon szép gólokat rúgtunk megint, és a második félidőben nem volt kérdés, hogy ki nyeri meg a találkozót. Gratulálunk a lányoknak, van még egy meccsünk hátra, Szombathelyre utazunk, és ott kell mindent megtennünk azért, hogy őszi bajnokok legyünk – nyilatkozta Marco Dell'Elce vezetőedző.

Leány Országos bajnokság, U15, 13. forduló
MTK Budapest – FTC-Telekom 0-4 (0-1)
FTC: Nagy Dina, Hanász Vanda, Sági Panna, Árvay Sára Petra, Kovács Petra, Karaba Jázmin Liliána, Perjési Lilla, Jarkovszky Laura, Hornyák Bodza, Tóth Adél, Pethe Elisabeth Olivia
Cserék: Berceli Nikolett, Szécsi Szabrina Míra, Mizsei Laura, Csizmadia Jázmin, Kuzma Liliána, Barkász Hanna Jázmin
Vezetőedző: Szanyi Mária
Gólszerzők: Perjési Lilla (2), Pethe Elisabeth Olivia, Sági Panna

Leány Országos bajnokság, U17, 13. forduló
MTK Budapest – FTC-Telekom 1-2 (0-0)
FTC: Major Janka, Gégény Petra, Beleznai Léna, Bozsik Linett, Egyed Kata, Gágyor Zille, Nagy Barbara Emma, Kükedi Laura, Szikszai Lilla Csenge, Nyul Petra Alexandra, Biró Csilla Anna
Cserék: Gergely Lili, Papp Tamara, Jakab Dzsenifer
Operatív vezető: Berla Attila
Gólszerzők: Gégény Petra, Kükedi Laura

Leány Országos bajnokság, U19, 13. forduló
FTC-Telekom – MTK Budapest 7-1 (3-1)
FTC: Horváth Katalin, Együd Bernadett Laura, Kovács Laura, Fehértói Dorina, Czinege Eszter, Vincze Borbála Dóra, Schmidt Veronika, Madarász Laura, Rapp Alexandra Csenge, Nyiri Luca, Skultéty Tamara Dóra
Cserék: Gergely Lili, Hevesi Júlia Rebeka, Turza Melitta, Horváth Zóra, Orosz Eszter
Vezetőedző: Marco Dell'Elce
Gólszerzők: Fehértói Dorina (2), Skultéty Tamara Dóra (2), Czinege Eszter, Rapp Alexandra Csenge, Vincze Borbála Dóra

Cikkajánló

Leány Up: mindhárom csapatunk a felsőházban folytatja

PMFC elleni győzelmekkel zárult az alapszakasz U15-ös, U17-es, valamint U19-es labdarúgóink számára is.

U19: értékes egy pont Szombathelyen

Az Illés Akadémia elleni döntetlennel csapatunk megőrizte előnyét a tabellán, és továbbra is az élen áll.

U19: remek győzelem - nyolcat lőttünk Szegeden

A St. Mihály FC otthonába utazott U19-es női labdarúgócsapatunk, nagyarányú győzelmet arattunk.

U15: folytatódott a győzelmi széria

Két-két gólt lőttünk mindkét félidőben, 4-0-s győzelemmel ért véget a St. Mihály FC elleni találkozó.

U17: győzelem a hétközi fordulóban

Jugovits Péter és Nagy Ágnes csapata hazai pályán, 2-1-es győzelmet aratott a St. Mihály FC együttese ellen.

U19: magabiztos siker hazai pályán

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen U19-es csapatunk 5-3-as győzelemmel zárt.

U17: egy pontot szereztünk Felcsúton

U17-es csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen a 12. fordulóban.

U15: négy gól, győzelem a Puskás ellen

Filep Zsuzsa mesterhármast lőtt, Megyesi Lili egyszer talált be a felcsútiak kapujába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin