2023. március 12.
Up: két győzelem a vasárnapi játéknapon
Magabiztos játékkal és nagyszerű csapatmunkával győztük le a Budatétény és az MTK csapatát is.

U14
Folytatódott a bajnokság U14-es leány csapatunk számára is. A lányok az MTK Hungária együttesét fogadták hazai pályán, vasárnap délután a Kocsis Sándor Sportközpontban. Izgatottan várták a tavaszi rajtot a ferencvárosi fiatalok, majd végül egy szimpatikus ellenfél ellen, magabiztosan sikerült begyűjteni a három pontot Molnár Léna három, illetve Banner Luca és Gyuricza Panna egy-egy góljával.

U15
A BLSZ Serdülő U14 1. csoportjában a 9. forduló mérkőzését játszotta le U15-ös csapatunk vasárnap délelőtt a Budatétény ellen. A csütörtöki Ferihegy-Vecsés elleni győzelem után elszántan, jó hangulatban érkezett a pályára csapatunk. Az első félidő jó iramban indult, határozottan támadó szellemű játékot produkáltunk, a labdabirtoklás terén is mi voltunk a jobbak. A remek kezdés után a 23. percben érkezett csapatunk első gólja, Karaba Jázmin talált a kapuba, majd mindössze négy perccel később Perjési Lilla is gólt szerzett a fiúk ellen. A folytatást így 2-0-s előnnyel várhattuk.

A második félidőben is mi irányítottuk a mérkőzést, továbbra is a támadásokra helyeztük a hangsúlyt, és nem maradtunk Fradi-gól nélkül sem, a 61. percben a szülinapos Hanász Vanda is beköszönt, ezzel beállítva a 3-0-s végeredményt.

A mieink a mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemelten hozták el idegenből a három pontot.

 

Leány Regionális U-14 HNP Dél-Nyugati csoport, 13. forduló
FTC-Telekom - MTK Hungária FC 5-1 (1-1)
FTC: Csiky Dóra Boglárka, Molnár Lara Léna, Szabó Nóra Éva, Demeter Regina Eszter, Szécsi Szabrina Míra, Chmelik Dorina, Gál Regina, Végh Bernadett, Mizsei Laura
Cserék: Szeip Tamara Hanna, Banner Boróka Luca, Podonyi Julianna, Jarkovszky Laura, Töreki Zsófia, Gyuricza Panna
Vezetőedző: Juhász Viktor
Gólszerzők: Molnár Lara Léna (3), Banner Boróka Luca, Gyuricza Panna

BLSZ SERDÜLŐ U-14 1. CSOPORT 9. forduló (fiú bajnokság)
Budatétény SE – FTC-Telekom 0-3 (0-2)
FTC: Berceli Nikolett, Hanász Vanda, Karaba Jázmin Liliána, Csizmadia Jázmin, Kovács Petra, Árvay Sára Petra, Perjési Lilla, Bozsik Frida, Matyi Krisztina, Jákri Dóra Éva, Papp Tamara
Cserék: Egyed Kata, Beleznai Léna, Hornyák Bodza, Tóth Adél, Barkász Hanna Jázmin
Operatív igazgató: Berla Attila
Gólszerzők: Karaba Jázmin Liliána, Perjési Lilla, Hanász Vanda

Cikkajánló

U19: magabiztos siker hazai pályán

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen U19-es csapatunk 5-3-as győzelemmel zárt.

U17: egy pontot szereztünk Felcsúton

U17-es csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen a 12. fordulóban.

U15: négy gól, győzelem a Puskás ellen

Filep Zsuzsa mesterhármast lőtt, Megyesi Lili egyszer talált be a felcsútiak kapujába.

U14: tizenegy meghívó érkezett

Március 25-én a Budaörsi Sporttelepen tart felkészülési napot az U14-es válogatott.

U17: négygólos győzelem az Illés Akadémia ellen

Pethe Olivia duplájával, valamint Kovács Petra és Tóth Ramóna góljával legyőztük a zöld-fehéreket.

U15: legyőztük a nagy riválist

Az őszi döntetlen után ezúttal nem hibáztunk, itthon tartottuk a három pontot az Illés Akadémia ellen.

Az Illés Akadémia ellen folytatódik a bajnokság

U15-ös és U17-es csapatunk hazai pályán fogadja a szombathelyieket a 11. fordulóban.

U16: megérkeztek a válogatott meghívók

Kuzma Liliána, Perjési Lilla, Csizmadia Jázmin, Tóth Adél és Filep Zsuzsa készülhet Lipóton.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin