2020. július 24.
Bezenyén a Fradi
A Fradiban ezúttal is pályára lépnek az 1995-ös BL-csoportkörben szerepelt játékosok.

Folytatja országjáró körútját a Ferencváros nagy népszerűségnek örvendő öregfiúk labdarúgó bajnokcsapata, amely július 25-én, szombaton, idén első alkalommal látogat Győr-Moson-Sopron megyébe, egészen pontosan Bezenyére. A Mosonmagyarvár közelében fekvő köszség sporttelepén a Derkusich-kupa nagypályás torna fénypontjaként gálamérkőzésen lépnek pályára a hajdani kedvencek, a kezdési időpont 17 óra.

A Fradiban a tradíciónak megfelelően ezúttal is pályára lépnek az 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörben szerepelt játékosok, továbbá bajnokok, kupagyőztesek és gólkirályok is. Bezenyén például két gólkirályt is üdvözölhetnek a nézők, Igor Nicsenkót és Horváth Pétert, rajtuk kívül pedig olyan kitűnő futballisták játszanak majd a zöldeknél, mint Keller József, Telek András, Albert Flórián, Balog Zoltán, Szeiler József, Bognár Zsolt, Szenes Sándor, s persze mások is. Hagyomány a ferencvárosiaknál, hogy a mérkőzésen egy, a vendéglátók által kiválasztott embert szívesen látnak a csapatukban, tiszteletbeli csapattaggá avatva ezzel az illetőt.

A Fradi öregfiúk együttese már jóval a kezdés előtt Bezenyére érkezik, hogy együtt ünnepeljen a helyi és környékbeli fradistákkal, azaz, a találkozó előtt, s azt követően is bőven lesz lehetőség beszélgetésre, fotózásra a közkedvelt sportemberekkel.

Cikkajánló

Ismét Fradi-ünnep Perbenyiken

Az öregfiúk-csapatunk részvételével sorra kerülő futballgála 12 órakor kezdődik a Mailáth Parkban.

Csongrád a Fradi öregfiúkkal ünnepel

Sportnapon játszanak gálamérkőzést a Ferencváros korábbi labdarúgónagyságai.

Visszatér a Felvidékre a Fradi öregfiúk csapata!

A hajdani kedvencek augusztus 15-én az aprócska Kaposkelecsényben lépnek pályára.

Körösladány és Kisdorog a Fradival ünnepel

Ezen a hétvégén Békés és Tolna vármegyében vendégszerepel az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.

Egy nap, egy vármegye, két Fradi-ünnep

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Egyházasfalun és Rábacsécsényben is találkozhatnak a Fradi volt labdarúgóival.

Északi túrán az FTC öregfiúk

Ünnepi mérkőzéseken játszanak a Fradi egykori labdarúgó kiválóságai.

Fradi-gála a Felvidéken és a Kisalföldön

Északnyugatra veszi az irányt hétvégén az FTC népszerű öregfiúkcsapata.

Ünnep a Fradival Litéren

Az egész napos program kiemelkedő eseményének ígérkezik a 15:00-kor kezdődő gálamérkőzés.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin