
Hosszú idő után szeptember 28-án, szombaton újra Somogy megyébe, egészen pontosan Böhönyére látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata. A két és félezer lelket számláló községben nagy szeretettel és örömmel várják Keller Józsefet és társait az ünnepi fellépésre, a hírek szerint nem csak Somogyban, hanem a szomszédos Zalában is komoly érdeklődés övezi az egykori kedvencek hazai öregfiúk elleni, 16 órakor kezdődő mérkőzését.
A Ferencváros gólkirállyal, bajnokokkal, kupagyőztesekkel, a KEK 1975-ös fináléjában és a Bajnokok Ligája 1995-ös csoportkörében szerepelt futballistákkal a soraiban érkezik Böhönyére, azaz a szurkolók többek közt találkozhatnak Keller Józseffel, Rab Tiborral, Fischer Pállal, Páling Zsolttal, Murai Sándorral, Józsi Györggyel, s persze másokkal is.
A ferencvárosi küldöttség kisebb ajándékokkal, klubot népszerűsítő kiadványokkal már jóval a mérkőzés előtt megérkezik Böhönyére, így a szurkolóknak bőven lesz lehetőségük a népszerű játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére, amely a meccs után folytatódhat.
A hagyományoknak megfelelően, a Fradiban az utolsó percekben a szombati találkozón is pályára lép a vendéglátók közül egy - maguk közül kiválasztott - játékos, akit a zöldek ezzel a gesztussal tiszteletbeli csapattaggá avatnak. A szervezők szépszámú publikumra és remek hangulatra számítanak Böhönyén, a somogyi Fradi ünnepen.
November 30-án, vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.
Öregfiúk labdarúgócsapatunk gólját Csiszár Zoltán szerezte a 2-1-re elvesztett rangadón.
November 14-én és 15-én is találkozhatnak öregfiúk labdarúgócsapatunkkal.
Palásthy hármat, Jovánczai kettőt, Bubcsó, Kuznyecov, Kazi és Lengyel egy-egy gólt szerezett.
Nógrádba látogat öregfiúk-csapatunk.
A mérkőzés mindent eldöntő találatát Szűcs Mihály szerezte.
Lengyel Béla öt gólt szerzett a 8-2-re megnyert bajnokin.
Öregfiúk labdarúgócsapatunk 7-2-re győzött a Dunaharaszti ellen a bajnokság 7. fordulójában.