2021. október 18.
Bubcsó-mesterhármassal fölényes győzelem
A múlt heti örökrangadón elszenvedett vereség után gyorsan javított öregfiúk-csapatunk.

Rögtön támadólag lépett fel együttesünk, több helyzet is adódott a hazaiak kapuja előtt. Lengyel Béla előbb ziccerben a kapusba lőtte a labdát, majd nem sokkal később öt méterről a kapu fölé emelt. Ezt követően Palásthy Norbert, majd Bojan Lazic lövése kerülte el kevéssel a kaput. A jeget Vén Gábor szemfülessége törte meg, miután ügyes labdaszerzést követően büntetőt harcolt ki, amit Bubcsó Norbert magabiztosanértékesített (0-1).

Néhány perc múlva ismét Bubcsó került helyzetbe, s okosan kilőve a bal alsó sarkot, kétgólosra növelte előnyünket.

A szünet után is folytatódtak a ferencvárosi támadások, az egyik végén pedig Palásthy Norbert az ötöstől okosan gurított a kapu közepébe (0-3).

Szinte végi nálunk volt a labda, sorra vezettünk az akciókat, végül Bubcsó Norbert egy távoli lövéssel, amely a bal alsó sarokban kötött ki, megszerezte önmaga harmadik, egyúttal csapatunk negyedik találatát (0-4).

A hajrában az országos bajnok atlétánk, Kazi Tamás is bemutatkozott csapatunkban – ő korábban a Dunaferr NB I-es együttesének igazolt labdarúgója is volt – és kifejezetten jó játékkal debütált az öregfiúk soraiban.

A négygólos győzelem nem fejezi ki hűen a két csapat közti minőségi különbséget, mindenesetre a múlt heti, MTK-tól elszenvedett vereség után fontos volt ez a magabiztos győzelem.

A lefújást követően Bubcsó Norbert értékelt.

- Jól tartotta magát az ellenfél az első gólig, majd miután megtörtük őket a vezetés megszerzésével, onnantól már könnyebb dolgunk volt. Ennek ellenére végig kellett a Fradi-szív, mindenki nagyon jól játszott védekezésben és támadásban is.

Öregfiúk I. osztály, 8. forduló

Goldball ’94 FC–FTC 0-4 (0-2)

Budapest, Goldball Park. Játékvezető: Bartus Olivér

FTC: Szabó G. – Ujfalusi, Szűcs (Zsolnai), Szeiler, Fehér – Lazic, Vén (Kazi), Bubcsó – Lengyel (Győri), Palásthy, Jordáki. Vezetőedző: Dzurják József

Gólszerzők: Bubcsó (31., 38., 56.), Palásthy (74.)

Sárga lap: Palásthy (29.)

Cikkajánló

A nagy gólok meccsén hengereltek az öregfiúk

A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.

Fradi-ünnep a felvidéki Hidaskürtön

Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.

Kimaradtak a nagy helyzetek

Gól nélküli döntetlennel folytatta szereplését az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.

A hajrában egyenlített, döntetlennel kezdett a Fradi

Öregfiúk csapatunk hétfőn a Pénzügyőrt fogadta a bajnokság 1. fordulójában.

Ismét Fradi-ünnep Perbenyiken

Az öregfiúk-csapatunk részvételével sorra kerülő futballgála 12 órakor kezdődik a Mailáth Parkban.

Csongrád a Fradi öregfiúkkal ünnepel

Sportnapon játszanak gálamérkőzést a Ferencváros korábbi labdarúgónagyságai.

Visszatér a Felvidékre a Fradi öregfiúk csapata!

A hajdani kedvencek augusztus 15-én az aprócska Kaposkelecsényben lépnek pályára.

Körösladány és Kisdorog a Fradival ünnepel

Ezen a hétvégén Békés és Tolna vármegyében vendégszerepel az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin