Nagyszabású közösségi eseményben játszott főszerepet a Ferencváros öregfiúk csapata, amely pünkösdhétfőn Jászalsószentgyörgyön vállalt részt egy jótékony célú kezdeményezésben. A jászsági településen egy daganatos betegségben szenvedő kisfiú, Kristóf kezelésére gyűjtöttek, és az esemény nem is sikerülhetett volna jobban.
A klubunk küldöttségét vezető Bánki József elmondása szerint közel ezren gyűltek össze a települési sportközpont focipályán, ahova szóróanyagokkal és ajándékokkal megrakodva futott be a Fradi busza hétfőn délelőtt.
A csapatra várók között természetesen ott volt Kristóf is a szüleivel, és nem hiányozhattak a csapatképről sem.
– Nagyon nagy örömet szereztünk Kristófnak, és hiszünk benne, hogy meg fog gyógyulni. Nagyon szívélyes vendéglátásban volt részünk, rengeteg fradista volt, de más csapatok szurkolói is eljöttek, hogy találkozzanak velünk. Megszámlálhatatlanul sok közös fotó készült. Felemelő volt a légkör – mondta Bánki József a FradiMédiának.
A kilátogatók olyan korábbi Fradi-sztárokkal találkozhattak, mint Lisztes Krisztián, Dejan Milovanovics, Keller József, Bojan Lazics, Fischer Pál, Dzurják József, Józsi György, Mátyus János, ifjabb Nyilasi Tibor, Csiszár Zoltán, Fehér Ádám, Völgyi Dániel vagy éppen a Jászalsószentgyörgy közeléből származó Arany László és Tóth Bence.
Bánki József elmondta, hogy velük tartott csapatunk egy főszurkolója, aki kigyógyult abból a betegségből, amivel Kristóf harcol, és felvette a kapcsolatot a családdal.
Klubunk legendáinak csapata természetesen pályára is lépett, de Bánki József elmondása szerint, ilyen alkalmakkor kivételesen háttérbe szorul a foci.
– A foci ilyenkor másodlagos, nem az eredményekért megyünk el ezekre a rendezvényekre, hanem azért, hogy élményt vigyünk a miattunk kilátogatóknak.
Korábbi bajnokaink az ország egyik legkeletibb településére, Barabásra viszik el a Fradi hírét.
Szombaton és vasárnap is pályára lép öregfiúk-csapatunk.
Mi lehet annál jobb szórakozás, mint együtt nézni a BL-döntőt a Fradi Baráti kör tagjaival?
Korábbi NB I-es gólkirályok és legendás játékosok sora lép pályára Kürt községben.
Pünkösdhétfőn Jászalsószentgyörgyön lépnek pályára legendáink. A meccs bevétele jótékony célokat szolgál.
Már az utolsó előtti fordulóban bajnok lett a Honvéd, amely 4–2-re nyert a Népligetben.
Balatonszemesen a Pünkösdi All Star Tornán az Újpest, a Honvéd és a Vasas legendáival mérkőznek meg a mieink.
A mieink a bajnokság utolsó előtti fordulójában hat gólt rúgva győzték le a BAK csapatát.