
A délután három órakor kezdődő ünnepséget követően, négy órakor a Fradi öregfiúk csapata a Nagykőrös ellen lép pályára, majd este hat órától az Újpest ellen futballoznak Keller Józsefék. A nagykőrösi Fradi ünnepen csapatunk bajnokokkal, kupagyőztesekkel, az 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt labdarúgókkal a soraiban érkezik, így a szurkolók többek közt találkozhatnak a már említett Keller Józseffel, továbbá Dejan Milovanoviccsal, Nyilas Elekkel, Fischer Pállal, Bojan Laziccsal, Szenes Sándorral, Józsi Györggyel, Czéh Lászlóval, s persze másokkal is sőt, a ferencvárosi küldöttség meglepetésvendéget is visz magával.
A Ferencváros együttese jóval a megnyitó előtt megérkezik Nagykőrösre, ezáltal a szurkolóknak bőven lesz idejük és lehetőségük a népszerű Fradi játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére is, amely a két meccs után folytatódhat. A hagyományok szellemében, a Ferencvárosban az utolsó percekben a szombati találkozókon is pályára lép a vendéglátók közül egy-két - maguk közül kiválasztott labdarúgó, akit a fradisták tiszteletbeli csapattaggá avatnak. A szervezők igazi futballünnepre és nagyszerű hangulatra számítanak a nagykőrösi sporttelepen rendezendő Fradi gálán.
Ezen a hétvégén Békés és Tolna vármegyében vendégszerepel az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei Egyházasfalun és Rábacsécsényben is találkozhatnak a Fradi volt labdarúgóival.
Ünnepi mérkőzéseken játszanak a Fradi egykori labdarúgó kiválóságai.
Északnyugatra veszi az irányt hétvégén az FTC népszerű öregfiúkcsapata.
Az egész napos program kiemelkedő eseményének ígérkezik a 15:00-kor kezdődő gálamérkőzés.
Pénteken, szombaton és vasárnap is pályára lép az FTC népszerű öregfiúk csapata.
A szurkolóknak lesz lehetősége a népszerű Fradi játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére is.
Rangadóval búcsúzott az öregfiúk-bajnokság, ahol a bajnok és az ezüstérmes csapott össze - VIDEÓ!