2021. szeptember 17.
Fradi-ünnep a partiumi Kaplonyban
Szeptember 18-án szombaton a partiumi Kaplonyban lép pályára öregfiúk csapatunk.

Szeptember 18-án, szombaton a Partiumba, egészen pontosan Kaplonyba várják nagy szeretettel a Ferencváros bajnoki címvédő labdarúgócsapatát. Szenes Sándor és Patkós Csaba, a Fradi két korábbi remek játékosa a régió fővárosából, Szatmárnémetiből igazolt az Üllői útra, közülük előbbi pályára is lép a Nagykárolyhoz közeli községben romániai idő szerint 15 órakor kezdődő mérkőzésen.

Ugyancsak zöld-fehér mezt húz két magyar gólkirály is, egyikük a világhírű Ajaxban is megfordult Fischer Pál, a másik, Dzurják József, aki az NB I-ben és Cipruson is a góllövőlista élén végzett. Természetesen az említetteken kívül is bajnokokat, kupagyőzteseket láthatnak a gyepen a nézők, így például Telek Andrást, Bojan Lazicsot, Kincses Sándort, Bubcsó Norbertet. Az FTC egykori kedvenceinek fellépésére igen nagy az érdeklődés Kaplonyban, ahova több partiumi magyar településről is útnak indulnak a fradisták szombaton.

A Ferencváros küldöttsége egyébként kisebb-nagyobb ajándékokkal, klubot népszerűsítő kiadványokkal kedveskedik a szurkolóinak, no meg örömmel várja az embereket nosztalgikus beszélgetésre, s közös fotózásra a Fradi ünnepen.

Cikkajánló

17 gólt lőttünk az Ikarusnak

Bokros 5, Palásthy 3, Ujfalusi és Völgyi 2-2, Csiszár, Jovánczai, Lengyel, Lazic és Fábio 1-1 gólt szerzett.

Fradi-ünnep Eleken

Öregfiúk labdarúgócsapatunk a sportágválasztó családi nap keretében érkezik a városba.

Öregfiúk: kiütéses győzelem!

Palásthy és Bokros duplázott, Völgyi és Csiszár is eredményes volt a 6-0-ra megnyert bajnokin.

Kiütés, kilencet lőttünk a Monornak!

Öregfiúk labdarúgócsapatunk 9-0-ra legyőzte a Monor együttesét a bajnokság 15. fordulójában.

Vereség az MTK otthonában

Öregfiúk labdarúgócsapatunk 5-1-s vereséget szenvedett az MTK vendégeként a bajnokság 14. fordulójában.

Öregfiúk: kiélezett meccsen játszottunk döntetlent

Kétszer is egyenlítettünk a Pénzügyőr elleni 2-2-es döntetlen alkalmával.

Kétgólos győzelemmel kezdtük a tavaszt

Öregfiúk labdarúgócsapatunk 2-0-ra győzött az Issimo ellen a bajnokság 12. fordulójában.

Fradi-gála a kiskunhalasi Rákóczi Kupán

Napra pontosan öt év után, február 3-án, szombaton ismét Kiskunhalasra látogat a Ferencváros öregfiúk csapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin