2022. március 25.
Fradi-ünnep Bárándon és Orosházán
Két nap alatt két megyében is pályára lépnek klubunk korábbi klasszisai.

A hét végén két megyében, két helyszínen is lehet majd találkozni legendás Fradi-futballistáinkkal, népszerű játékosainkkal. A Ferencváros öregfiúk csapata ugyanis előbb, március 26-án, szombaton Bárándon, majd egy nappal később Orosházán teszi tiszteletét. 

Az ünnepi Fradi-hétvége szombaton délelőtt egy kis Hajdú-Bihar megyei faluban, Bárándon kezdődik, ahol a zöldek 10.30-tól a helyi öregfiúk ellen lépnek pályára, előtte azonban ünnepi körülmények között az új műfüves pálya avatására kerül sor. A matinémérkőzésen a Fradiban a szokásoknak megfelelően ezúttal is pályára lépnek a KEK-döntőben és a Bajnokok Ligájában szerepelt játékosok közül néhányan, továbbá bajnokokat, kupagyőztes labdarúgókat, s nem mellékesen egykori gólkirályt is láthatnak a nézők. A bárándi sporttelepen a szurkolók többek közt személyesen találkozhatnak Mucha Józseffel, Telek Andrással, Keller Józseffel, Fischer Pállal, Szeiler Józseffel, Kincses Sándorral, Holló Richárddal, sőt, meglepetésvendég is érkezik a zöldekkel. Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal, klubot népszerűsítő szóróanyagokkal már jóval a kezdés előtt Bárándra érkezik, hogy együtt ünnepeljen a helyi és környékbeli fradistákkal, azaz, a találkozó előtt, majd azt követően is bőven lesz lehetőség beszélgetésre, fotózásra az egykori kedvencekkel.


Másnap, azaz, március 27-én vasárnap aztán Békés megyébe, egészen pontosan, Orosházára utazik az együttes, méghozzá a Mátrai Sándor Stadion újonnan elkészült füves center pályájának átadó ünnepségére és a 15 órakor kezdődő gálamérkőzésre. Az szinte adja magát, hogy az FTC ikonikus hátvédjéről elnevezett stadion avatásán és Mátrai Sándor mellszobrának átadásán egyaránt a Ferencváros játszott gálamérkőzést, utóbbin éppenséggel az öregfiúk labdáztak az orosházi old-boyok ellen. Az említett, 2010-es fellépésen a Fradiban pályára lépett többek közt Takács László, Nyilas Elek, Telek András, Kincses Sándor, őket ezúttal is láthatják a kilátogató nézők, akárcsak Keller Józsefet, Szeiler Józsefet, Fischer Pált, vagy éppenséggel az 1995-ös Bajnokok Ligájában szerepelt gárda edzőjét, Mucha Józsefet, aki nem mellesleg az 1975-ös KEK fináléban is játszott a Dinamo Kijev ellen. A ferencvárosi küldöttség ahogy Bárándra, úgy Orosházára is kisebb, nagyobb ajándékokkal, Fradit népszerűsítő kiadványokkal már jóval, a 15 órai kezdés előtt megérkezik Azt ugyanis Kellerék is pontosan tudják, hogy Orosházán és környékén is rengeteg Ferencváros szurkoló él, akikkel a hajdani kedvencek együtt szeretnének ünnepelni, továbbá közös fotózásra és beszélgetésre is sor kerülhet a szurkolókkal, szimpatizánsokkal, elvégre így lehet igazán kerek a Fradi hétvége. 

 

Cikkajánló

A keleti végeken lép pályára a Fradi öregfiúk csapata

Korábbi bajnokaink az ország egyik legkeletibb településére, Barabásra viszik el a Fradi hírét.

Fradi-gála Sarkadon, ZTE–FTC Telekesen

Szombaton és vasárnap is pályára lép öregfiúk-csapatunk.

Nézze együtt a BL-döntőt Telek Andrással!

Mi lehet annál jobb szórakozás, mint együtt nézni a BL-döntőt a Fradi Baráti kör tagjaival?

Felvidéki fociünnep a Fradi öregfiúk csapatával

Korábbi NB I-es gólkirályok és legendás játékosok sora lép pályára Kürt községben.

Élményt és reményt vittek legendáink a Jászságba

Klubunk egykori csillagai egy jótékony célú gálán léptek pályára Jászalsószentgyörgyön.

Pünkösdi Fradi-gála a Jászság szívében

Pünkösdhétfőn Jászalsószentgyörgyön lépnek pályára legendáink. A meccs bevétele jótékony célokat szolgál.

Rangadóval zárta a szezont öregfiúk csapatunk

Már az utolsó előtti fordulóban bajnok lett a Honvéd, amely 4–2-re nyert a Népligetben.

Kettős rangadóra készül a Fradi Pünkösdkor

Balatonszemesen a Pünkösdi All Star Tornán az Újpest, a Honvéd és a Vasas legendáival mérkőznek meg a mieink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin