
Július 19-én, szombaton ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe, egészen pontosan Fényeslitkére látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.
A gálamérkőzést többek közt Bakajsza Ferenc, „Boxi” tiszteletére rendezik, aki óriási Fradi-szurkoló, nem mellékesen pedig harminc éve nagyon sokat tett a helyi közösségért, többek közt a fényeslitkei öregfiúkért is. Utóbbiak 17 órai kezdettel lépnek pályára a még mindig népszerű zöld-fehér kedvencek ellen.
A Ferencváros ezúttal is bajnokokkal, kupagyőztesekkel, a Bajnokok Ligája 1995-ös csoportkörében szerepelt egyéniségekkel a soraiban érkezik a Kisvárda közelében fekvő községbe, azaz, a szurkolók találkozhatnak például Keller Józseffel, Dzurják Józseffel, Mátyus Jánossal, Bojan Laziccsal, Bubcsó Norberttel, Bánki Józseffel, s persze másokkal is.
A ferencvárosi küldöttség kisebb, nagyobb ajándékokkal, klubot népszerűsítő kiadványokkal már jóval a kezdés előtt megérkezik Fényeslitkére, így a szurkolóknak bőven lesz lehetőségük a közkedvelt játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére a helyi sporttelepen, amely a mérkőzés közben és utána is folytatódhat. A fényeslitkei szervezők a Fradi-ünnepen szépszámú publikumra, remek hangulatra számítanak az összetartozás és a szeretet jegyében.
Augusztus 9-én, szombaton Kübekházán lép pályára öregfiúk labdarúgócsapatunk.
Július 26-án Komárom-Esztergom vármegyében lép pályára öregfiúk-csapatunk.
Öregfiúk labdarúgócsapatunk 8-2-re győzte le a parlamenti válogatottat Balatonszemesen – VIDEÓ!
Július 20-án Balatonszemesre látogat öregfiúk-csapatunk.
Öregfiúk labdarúgócsapatunkkal július 12-én és 13-án is találkozhat.
Július 5-én, szombaton Újfehértóra, a Barátság Kupára látogat az FTC öregfiúk labdarúgócsapata.
A kispályás derbi pontban délben kezdődik és mindkét csapatban népszerű futballisták lépnek pályára.
A Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapatával szombaton és vasárnap is találkozhat Felvidéken.