2023. szeptember 7.
Fradi-ünnep Mátraterenyén és Pilisen
Tavasz óta megállás nélkül és nagy sikerrel járja az országot a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.

Öregfiúk labdarúgócsapatunk a hétvégén két helyszínen is pályára lép. Az első állomás szeptember 9-én, szombaton Mátraterenyén, a második egy nappal később, 10-én, vasárnap Pilisen lesz. Az egykori kedvencekkel előbb a Nógrád vármegyei köszségben, Mátraterenyén találkozhatnak a szurkolók, ahol a nagy érdeklődéssel várt gálamérkőzésre 15 órai kezdettel kerül sor. Az FTC küldöttsége a szokásoknak megfelelően már jóval a kezdés előtt Mátraterenyére érkezik, soraiban az 1975-ös KEK fináléban, és az 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt labdarúgókkal, továbbá bajnokokat, kupagyőzteseket is láthatnak a nézők a helyi sporttelepen, így például Mucha Józsefet, Szűcs Mihályt, Keller Józsefet, Bojan Lazicsot, Bubcsó Norbertet, Koch Róbertet, Fehér Ádámot, Báder Jánost, s nem utolsósorban a hajdani magyar gólkirályt, Fischer Pált is. A Ferencváros együttese nagy örömmel vesz részt az újabb palócföldi futballgálán, s ahogy a hagyomány megköveteli, a mérkőzést követően is lesz lehetőség a fradistákkal való közös beszélgetésre és fotózásra egyaránt.

Másnap, azaz, szeptember 10-én, vasárnap aztán már Pest vármegyébe, egészen pontosan a Monorhoz közeli kisvárosba, Pilisre várják az FTC öregfiúk labdarúgóit. A pilisi futballgála délelőtt a Fradi saját nevelésű játékosa, a fiatalon, tragikus közlekedési balesetben elhunyt Halgas Tibor emlékére rendezendő utánpótlástornára kerül sor, a megemlékezésen és az érmek átadásában a Ferencváros legendás futballistái is rész vesznek. Délután 16 órától aztán pályaavató mérkőzést rendeznek a helyi öregfiúk és az FTC részvételével, a zöldeket az ünnepi fellépésen is több generáció - köztük bajnokok, kupagyőztesek, gólkirályok - képviselik, így például Keller Józsefet, Fischer Pált, Bojan Lazicsot, Koch Róbertet, Fehér Ádámot, Bubcsó Norbertet és további meglepetésvendégeket láthatnak a szurkolók. Az FTC öregfiúk csapata, ahogyan Mátraterenyére, úgy Pilisre is kisebb, nagyobb ajándékokkal, klubot népszerűsítő szóróanyagokkal érkezik, a két látványos Fradi-ünnepen pedig a népszerű futballisták örömmel várják a szurkolókat nosztalgikus beszélgetésre és közös fotózásra, no meg 18 órától közösen nézik majd meg a magyar válogatott Csehország elleni fellépését a televízióban.

Cikkajánló

Fradi-ünnep hallássérültekkel Karancslapujtőn

Ezúttal is több generáció képviseli a Ferencvárost az ünnepi mérkőzésen.

Öregfiúk: hatgólos győzelem a Dunaharaszti ellen

Palásthy háromszor, Schrancz, Völgyi és Lazicc egyszer-egyszer volt eredményes a 6-0-ra megnyert bajnokin.

Öregfiúk: háromgólos győzelem az RTK ellen

Schrancz kétszer, Sowunmi egyszer volt eredményes a 3-0-ra megnyert bajnokin.

Öregfiúk: hétgólos meccsen szereztük meg a három pontot

T. Sowunmi duplázott, Schrancz és Bubcsó is betalált a 4-3-ra megnyert mérkőzésen.

Öregfiúk: vereség a Honvéd ellen

Öregfiúk labdarúgócsapatunk sorozatban négy győzelem után kapott ki a Honvéd elleni bajnokin.

Öregfiúk: nyolcgólos győzelem az Ikarus otthonában

Béres négy, Kazi kettő, Bubcsó és A. Sowunmi egy-egy gólt lőtt a 8-0-ra megnyert bajnokin.

Öregfiúk: ötgólos győzelem a Szigetszentmiklós ellen

Palásthy négy gólt rúgott, Lengyel és Bubcsó is eredményes volt a 6-1-re megnyert bajnokin.

Öregfiúk: harcos meccsen szereztük meg a három pontot

Keller és Bubcsó góljával 2-1-re legyőztük az újonc Monort a bajnokság 4. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin