2021. július 30.
Fradi-ünnep Petőfibányán és Dusnokon
Nincs megállás: a hétvégén Heves és Bács-Kiskun megyében robog tovább a Fradi öregfiúk országjáró turnéja.

Július 31-én, szombaton Petőfibányán, majd egy nappal később Dusnokon találkozhatnak a szurkolók a sorozatban négy bajnoki aranyérmet nyert együttes futballistáival. A hajdani kedvencek előbb Petőfibányán lépnek pályára, a szombati jótékonysági gálamérkőzés 17 órakor kezdődik a Heves-megyei sporttelepen, a zöldek küldöttsége pedig már jóval korábban megérkezik a Hatvani járásban található községbe, hogy legyen idő a szurkolókkal való beszélgetésre és fotózásra is.

A Ferencváros öregfiúk csapatában ezúttal is bajnokokat, kupagyőzteseket láthatnak a gyepen a nézők, valamint két honi gólkirályt is, egyikük a nyolcvanas évek klasszis centere, a világhírű Ajaxban is megfordult Fischer Pál, a másik, Igor Nicsenko, továbbá Keller József, Zoran Kuntics, Páling Zsolt, Szenes Sándor, Bojan Lazics, Józsi György, Holló Richárd is pályára lép. Az FTC egykori bajnokainak fellépésére igen nagy az érdeklődés Petőfibányán, ahol a szokásoknak megfelelően a mérkőzést követően is lesz lehetőség a fradistákkal való közös beszélgetésre és fotózásra.

Augusztus 1-én, vasárnap már Bács-Kiskun megyében, Dusnokon várják nagy szeretettel és komoly érdeklődéssel az FTC öregfiúk labdarúgóit. A bajnokcsapat itt délután 15 órakor lép pályára.

A Ferencvárost a dusnoki ünnepi fellépésen is több generáció tagjai képviselik, többek közt többszörös bajnokok, kupagyőztesek és gólkirályok, így például Zoran Kuntics, Keller József, Fischer Pál, Szenes Sándor, Józsi György, Horváth Péter, azaz, érdemes a helyi sporttelepre is jóval a kezdés elött kilátogatni.

Az FTC küldöttsége ahogyan Petőfibányára, úgy Dusnokra is kisebb ajándékokkal, klubot népszerűsítő szóróanyagokkal érkezik, és örömmel várja a szurkolókat nosztalgikus beszélgetésre és közös fotózásra egyaránt.

Cikkajánló

Fradi-gála Sarkadon, ZTE–FTC Telekesen

Szombaton és vasárnap is pályára lép öregfiúk-csapatunk.

Nézze együtt a BL-döntőt Telek Andrással!

Mi lehet annál jobb szórakozás, mint együtt nézni a BL-döntőt a Fradi Baráti kör tagjaival?

Felvidéki fociünnep a Fradi öregfiúk csapatával

Korábbi NB I-es gólkirályok és legendás játékosok sora lép pályára Kürt községben.

Élményt és reményt vittek legendáink a Jászságba

Klubunk egykori csillagai egy jótékony célú gálán léptek pályára Jászalsószentgyörgyön.

Pünkösdi Fradi-gála a Jászság szívében

Pünkösdhétfőn Jászalsószentgyörgyön lépnek pályára legendáink. A meccs bevétele jótékony célokat szolgál.

Rangadóval zárta a szezont öregfiúk csapatunk

Már az utolsó előtti fordulóban bajnok lett a Honvéd, amely 4–2-re nyert a Népligetben.

Kettős rangadóra készül a Fradi Pünkösdkor

Balatonszemesen a Pünkösdi All Star Tornán az Újpest, a Honvéd és a Vasas legendáival mérkőznek meg a mieink.

Ezüstéremmel zárja az idényt öregfiúk csapatunk

A mieink a bajnokság utolsó előtti fordulójában hat gólt rúgva győzték le a BAK csapatát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin