A BVSC-Zugló hazai legyőzése után az Ikarus vendégeként lépett pályára öregfiúk labdarúgócsapatunk.
Nem indult jól a találkozó, ugyanis már az elején kényszerű okokból kellett cserélnünk: Dell’elce helyére Ebedli érkezett. Percekkel később Bubcsó szöglete után Csiszár fejesével megszereztük a vezetést (0-1). Még az első félidőben magyar bajnok atlétánk, Kazi beadásából Jordáki volt eredményes (0-2), így kétgólos előnnyel mentünk a pihenőre.
A fordulás után ismét Kazi beadása eredményezett gólt, ezúttal Gyepes fejelt a kapuba (0-3). Ha egy üzlet beindul alapon Gyepes az első gólja után nem állt le, rövidesen ismét fejjel volt eredményes (0-4), majd hogy teljes legyen az összkép: lábbal is bevette a hazaiak kapuját (0-5). A hajrában Jordáki is meglőtte a maga második gólját (0-6), majd Gyepes tette fel az i-re a pontot (0-7).
Öregfiúk labdarúgócsapatunk így Gyepes Gábor mesternégyesével, valamint Jordáki duplájával és Csiszár góljával 7-0-s kiütéses győzelmet aratott.
A találkozó után a négy gólt szerzett Gyepes értékelt.
- Kellemes ellenféllel játszottunk, igaz, sokan hiányoztak tőlünk. A mérkőzés nem is indult könnyen, várni kellett az első gólra, de a második félidőben szerencsére ezek futószalagon jöttek. Örülök, hogy négy gólt szereztem ma, ráadásul ebből kettőt fejjel. Így kell tovább játszanunk, és akkor jönni fognak az eredmények.
Férfi labdarúgás,
Öregfiúk I. osztály, 15. forduló
Ikarus - FTC 0-7 (0-2)
FTC: Szabó - Szekeres (Kovács, 46.), Szalai (Ujfalusi, 46.), Dell'elce (Ebedli, 15.), Jordáki, Palásthy, Kazi, Fábio, Gyepes, Csiszár, Bubcsó
Vezetőedző: Dzurják József
Gólok: Csiszár (20.), Jordáki (39., 56.), Gyepes (42., 45., 50., 80.)
A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.
Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.
Gól nélküli döntetlennel folytatta szereplését az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.
Öregfiúk csapatunk hétfőn a Pénzügyőrt fogadta a bajnokság 1. fordulójában.
Az öregfiúk-csapatunk részvételével sorra kerülő futballgála 12 órakor kezdődik a Mailáth Parkban.
Sportnapon játszanak gálamérkőzést a Ferencváros korábbi labdarúgónagyságai.
A hajdani kedvencek augusztus 15-én az aprócska Kaposkelecsényben lépnek pályára.
Ezen a hétvégén Békés és Tolna vármegyében vendégszerepel az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.