Bajnoki címvédő öregfiúk labdarúgó-csapatunk az Issimo SE együttesét fogadta a Népligetben. Az ősszel a két együttes egymás elleni mérkőzése elmaradt, a meccset pedig végül nem játszották le, hanem szövetségi döntés szerint 3-0-val jóváírták a három pontot az Issimo javára, így volt miért elégtételt venniük a mieinknek.
Fiatal, gyors és jó erőkből álló ellenféllel került szembe a Ferencváros, ám a technikai tudás mindenképpen mellettünk szólt. A 23. percben szereztük meg a vezetést, amikor Fehér Ádám remekül tört előre a bal oldalon, pontosan centerezett, Palásthy Norbert pedig remekül vette át a labdát, majd a bal alsó sarokba gurított. (1-0)
A 32. percben ismét Fehér Ádám lódult meg Józsi György remek labdájával, az akciót pedig ezúttal saját maga fejezte be, a kapus lába között gurított elegánsan a hálóba. (2-0)
A szünet után néhány perccel egy formás támadás végén Palásthy-Lisztes volt a labda útja, utóbbi lövését a kapus hárította, ám érkezett Józsi György, és a hálóba vágta a kipattanót. (3-0)
Az 56. percben Demeter Gábor révén szépített az ellenfél (3-1), ám csapatunk győzelme nem forgott veszélyben. Magabiztos sikerünkkel továbbra is vezetjük a tabellát.
Dzurják József (vezetőedző): „Volt miért visszavágnunk, az ősszel ugyanis nem túl szimpatikus módon, a fehér asztalnál elvettek tőlünk három pontot. Úgy láttam, ellenfelünk úgy érkezett ide ma is, hogy a pályán is sikerülni fog nekik. De hiába készültek profin, tolódtak, sokat futott a fiatal csapatuk, komoly minőséggel kellett szembesülniük, és szép gólokat szerezve megmutattuk, hogy akkor jó, ha a pályán dőlnek el a dolgok…”
Labdarúgás, öregfiúk bajnokság I.o., 13. forduló
FTC - Issimo SE 3-1 (2-0)
FTC: Szabó G. – Balog, Szűcs (Ujfalusi, 46.), Keller, Szekeres (Ódor, 64.) – Ebedli, Lazic, Fehér – Lisztes, Palásthy (Jordáki, 48.), Józsi (Lengyel, 70.). Vezetőedző: Dzurják József
Gólszerzők: Palásthy (23.), Fehér (32.), Józsi (47.), illetve Demeter (56.)
Együttesünk a XV. Kerületi Issimo elleni sikerrel harmadik győzelmét szerezte meg az idényben.
Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal már jóval a mérkőzés előtt a helyszínre érkezik.
Öregfiúk csapatunk a papírformát érvényesítve győzte le a tabella utolsó helyén álló vendégeket.
Klubunk egykori népszerű játékosai visszatérnek a Felvidékre, hogy megmérkőzzenek az FC Nyitra legendáival.
Öregfiúk-labdarúgócsapatunk kétszer is egyenlített, 2-2-vel zárta a hétfői, Dunaharaszti elleni bajnokit.
A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.
Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.
Gól nélküli döntetlennel folytatta szereplését az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.