Nem kezdődött jól az utolsó őszi hazai mérkőzésünk, hiszen a BVSC egy gyors támadás végén, a 2. percben megszerezte a vezetést. Ezt követően csapatunk folyamatosan támadott, végül a 17. minutumban Ujfalusi Attila ballal, a jobbösszekötő helyértől szenzációs lövést eresztett meg a jobb felső sarokba. 1-1-re módosult az állás!
Alig négy perccel később Vén Gábor preciz beadása után Bojan Lazic látványosan fejelt a jobb alsó sarokba, ezzel máris nálunk volt az előny (2-1)! A későbbiekben is több alciót vezettünk, ám a lehetőségek kimaradtak. A BVSC veszélyes ellentámadásokat vezetett, de az eredmény már nem változott az első félidőben.

Küzdelmes mérkőzés volt. Képünkön Palásthy Norbert küzd az ellenfél kapusával
A térfélcserét követően komoly küzdelem zajlott a pályán, egy távoli lövéssel a vendégek az 50. percben egalizáltak (2-2), majd egy villámgyors akció végén Fehér Ádám csak utolsó emberként tudta megállítani az ellenfél csatárát - villant a piros lap!
A 10 emberrel maradt FTC nagy szívvel küzdött a továbbiakban, ennek pedig meg is lett az eredménye. A mérkőzés hajrájában Ujfalusi Attilát rántották le a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Lengyel Béla tanárian értékesítette (3-2). A csapat a vezetés birtokában is az utolsó leheletéig küzdött, végül harsány szurkolói támogatás mellett sikerült megőrizni az előnyt, így győzelemmel zártuk az utolsó 2021-es hazai meccsüket.
A lefújást követően Bojan Lazic értékelt.
- Jó mérkőzést játszottunk egy nagyon erős ellenféllel szemben, mindenki kiadta magából a maximumot. A hozzáállásunkra nem lehet panasz, ismét megmutatkozott a Fradi-szív, hiszen hátrányból fordítva győztünk. Minden játékosnak jár a dicséret.

Csapatkép is készült az idei utolsó hazai bajnoki után
Öregfiúkcsapatunk november 15-én, Óbudán, a Zrínyi ellen zárja az őszi szezont.
Labdarúgás, Öregfiúk I. Osztály
FTC–BVSC-Zugló 3-2 (2-1)
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Játékvezető: Bereczki Miklós
FTC: Szabó G. – Ebedli (Kazi, 52.), Szűcs M. (Lengyel, 41.), Keller, Fehér Á. – Lazic, Vén – Ujfalusi, Jovánczai (Zsolnai, 79.), Jordáki – Palásthy.
Gólszerzők: Ujfalusi (17.), Lazic (21.), Lengyel (68. – büntetőből), illetve Füzi (2., 50.)
Sárga lap: Lazic (48.), illetve Hajba (28.)
Kiállítva: Fehér Á. (56.)
Az FTC küldöttsége már jóval a 14 órai órai kezdés előtt a mátyusföldi községbe érkezik.
Együttesünk a XV. Kerületi Issimo elleni sikerrel harmadik győzelmét szerezte meg az idényben.
Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal már jóval a mérkőzés előtt a helyszínre érkezik.
Öregfiúk csapatunk a papírformát érvényesítve győzte le a tabella utolsó helyén álló vendégeket.
Klubunk egykori népszerű játékosai visszatérnek a Felvidékre, hogy megmérkőzzenek az FC Nyitra legendáival.
Öregfiúk-labdarúgócsapatunk kétszer is egyenlített, 2-2-vel zárta a hétfői, Dunaharaszti elleni bajnokit.
A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.
Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.