Az első fordulóból elmaradt bajnokival folytatta a bajnokságot öregfiúk labdarúgócsapatunk, méghozzá a XV. Kerületi Issimo SE ellen, hazai pályán. Fiatal, gyors és energikus futballt kedvelő csapat volt az ellenfelünk, ezért hiába volt nálunk a technikai fölény, nehezen tudtunk az első fél órában helyzetbe kerülni. Nagy küzdelem folyt a pályán, majd a félidő vége előtt Keller Józsefet buktatták a tizenhatoson belül. A jogos büntetőt Bubcsó Norbert értékesítette. Ezt követően egy veszélyes Bubcsó-szabadrúgást láthattunk, ami a kapufáról jött ki, Szekeres aztán hiába fejelt a kapuba, les miatt nem adták meg a találatot.
A szünet után több cserét is végrehajtottunk, némileg felgyorsult a játékunk, Bubcsó újabb szabadrúgása megint a kapufáról pattant ki, Jordáki ismétlését pedig a kapus védte. Pár percel később Bubcsó a harmadik szabadrúgásához állt oda és ezúttal nem a kapufát találta el, hanem a jobb felső sarokba lőtte a labdát. Az 50. születésnapját most szombaton ünneplő Bubcsó volt a meccs hőse, de az egész csapat nagyszerűen küzdött, egy remek ellenfelet győzött le és továbra is hibátlan teljesítménnyel áll a bajnokságban. A lefújás után a duplázó Bubcsó Norbert értékelt.
- Fiatalabb átlagéletkorú ellenféllel szemben mindig nehezebb játszani, de általában mindig sikerül megoldanunk az ilyen kihívásokat. Egy idő után már kezdtek elfáradni, míg mi továbbra is bírtuk erővel. Szívósan tartotta magát az ellenfél, jól kontráztak, a támadásépítéseink nehézkesen mentek ma, viszont a pontrúgásokból tudtunk eredményt elérni, ma sok ilyen lehetőségünk volt a gólszerzésre.
Férfi labdarúgás,
Öregfiúk I. osztály, 1. forduló
FTC-Issimo SE 2-0 (1-0)
FTC: Szabó G. - Kazi (Szalai T., 56.), Csiszár, Dell'elce (Jáky, 56.), Fehér (Takács, 53.) - Lazic (Zsolnai, 69.), Keller (Ujfalusi, 41.) - Szekeres, Jordáki (Kovács N., 59.) - Bubcsó, Sowunmi (Vén, 41.)
Gólszerző: Bubcsó ( 33., 49.)
A szurkolóknak lesz lehetősége a népszerű Fradi játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére is.
Rangadóval búcsúzott az öregfiúk-bajnokság, ahol a bajnok és az ezüstérmes csapott össze - VIDEÓ!
Magyarország egyi legnyugatibb településén folytatódi öregfiúk csapatunk országjárása.
Korábbi bajnokaink az ország egyik legkeletibb településére, Barabásra viszik el a Fradi hírét.
Szombaton és vasárnap is pályára lép öregfiúk-csapatunk.
Mi lehet annál jobb szórakozás, mint együtt nézni a BL-döntőt a Fradi Baráti kör tagjaival?
Korábbi NB I-es gólkirályok és legendás játékosok sora lép pályára Kürt községben.
Klubunk egykori csillagai egy jótékony célú gálán léptek pályára Jászalsószentgyörgyön.