Újabb rangadó várt öregfiúk csapatunkra, hiszen listavezetőként a második helyen álló Zrínyihez látogatott kedden este az ASR Gázgyár Sporttelepre. Mindkét fél 13-13 ponttal állt a bajnokságban, csak jobb gólkülönbségének köszönhetően vezette a Fradi a tabellát.
Az első félidőben kiegyenlített csata folyt a pályán, mindkét egyesületnek megvoltak a helyzetei, a hazai csapat is többször közel állt a vezetés megszerzéséhez.
A második játékrészben hamar vezetéshez jutottunk, Lisztes Krisztián talált be egy szép szögletvariáció után a 46. percben. Négy perccel később Józsi Györgynek okosan készítették le a labdát, aki lenyűgöző mozdulattal lőtte a jobbfelsőbe a Ferencváros második gólját. A 67. percben egy remek összjátékot követően érkezett a harmadik gólunk: Bubcsó Norbert ívelte fel a labdát, amit Józsi visszafejelt Jovánczai Zoltánnak, aki kapásból zúdította be azt a hazaiak kapujába. Jovánczai így már 12 gólnál jár az idei kiírásban. A 77. percben még szépített a Zrínyi, de közelebb már nem tudott kerülni, így már nem csak jobb gólkülönbsége miatt áll az élen az FTC.
„Nagyon nehéz ellenféllel játszottunk ma este, egy fiatal csapattal állt ki a Zrínyi, így alaposan megnehezítette a dolgunkat. Kiegyenlített első negyvenöt perc után a másodikban már kijött a tudáskülönbség a két klub között, és egy pillanatig nem volt kérdés, hogy ki fogja megnyerni az összecsapást. Örülök, hogy ilyen szép gólokat szereztünk, nagyon jól játszottunk ma” – foglalta össze Szűcs Mihály a mérkőzést.
Öregfiúk bajnokság, 6. forduló
Zrínyi–FTC 1-3 (0-0)
FTC: Vékony – Ebedli (Földesi 73.), Telek, Balog Z., Keller (Bubcsó 41.) – Holló (Jovánczai 41.), Józsi (Zsolnai 73.), Lisztes (Szeiler 71.), Fehér (Szenes 68.) – Jordáki (Lengyel 58.), Lazic
G.: Lisztes, Józsi, Jovánczai
Az FTC küldöttsége már jóval a 14 órai órai kezdés előtt a mátyusföldi községbe érkezik.
Együttesünk a XV. Kerületi Issimo elleni sikerrel harmadik győzelmét szerezte meg az idényben.
Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal már jóval a mérkőzés előtt a helyszínre érkezik.
Öregfiúk csapatunk a papírformát érvényesítve győzte le a tabella utolsó helyén álló vendégeket.
Klubunk egykori népszerű játékosai visszatérnek a Felvidékre, hogy megmérkőzzenek az FC Nyitra legendáival.
Öregfiúk-labdarúgócsapatunk kétszer is egyenlített, 2-2-vel zárta a hétfői, Dunaharaszti elleni bajnokit.
A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.
Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.