2025. augusztus 28.
Jön a harmadik Fradi-ünnep Perbenyiken
Augusztus 30-án, szombaton Perbenyikre látogat az FTC öregfiúk labdarúgócsapata.

Majdnem napra pontosan – egy nap különbséggel – egy év után, augusztus 30-án, szombaton ismét Felvidék keleti végébe, a Budapesttől több mint 300 kilométerre található Perbenyikre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata, ahonnan továbbra is nagyon sok Fradi-szurkoló rendszeresen utazik a Groupama Arénában megrendezésre kerülő mérkőzésekre.

Miként az egykori kedvencek is szinte hazajárnak a Tőketerebesi járásban található községbe, ahol szombaton a VII. Perbenyiki Krumplifesztiválra hivatalosak, ahol sok érdekes és értékes előadás, főzőverseny is színesíti a programot, igaz, a nap fénypontja ezúttal is a Ferencváros fellépése lesz – immáron harmadszor ebben az évtizedben. A futballgála déli 12 órakor kezdődik a Mailáth József Kastély műfüves pályáján, a Fradi legendás futballistái az ünnepi eseményen több generáció ellen játszanak kispályás mérkőzést, a zöldeket pedig akárcsak tavaly, ezúttal is bajnokok, kupagyőztesek, gólkirály, s nem mellékesen az 1995-ös Bajnokok Ligájában szerepelt futballisták képviselik.

A perbenyiki futballünnepre kilátogató szurkolók ugyanis többek közt láthatják zöld-fehér mezben Telek Andrást, Keller Józsefet, Fischer Pált, Bojan Lazicsot, Mátyus Jánost, Holló Richárdot, Bánki Józsefet, s persze másokat is. Az ősfradista főszervező, Demko Dominik szerint – aki nélkül nem kezdődhet el Fradi-meccs az Üllői úton - idén is nagy az érdeklődés az FTC-öregfiúk látogatása iránt, a hírek szerint az anyaországi Sátoraljaújhelyről, Kisvárdáról, Gyulaházáról, Petneházáról, továbbá a Felvidék keleti részéből a közeli Királyhelmecről, Tőketerebesről, Kassáról is érkeznek szurkolók a futballünnepre, azaz, újfent nagyszerű hangulatra van kilátás a fesztiválon.

A Ferencváros küldöttsége, ahogyan korábban tette, szombaton is kisebb, nagyobb ajándékokkal, klubot népszerűsítő kiadványokkal már jóval a kezdés előtt megérkezik Perbenyikre, hogy több órát együtt töltsön a szlovákiai Fradi-szurkolókkal, ez által legyen idő a helyi és környékbeli fradistákkal való találkozásra, beszélgetésre és közös fotózásra.

Cikkajánló

Fradi-gála Sarkadon, ZTE–FTC Telekesen

Szombaton és vasárnap is pályára lép öregfiúk-csapatunk.

Nézze együtt a BL-döntőt Telek Andrással!

Mi lehet annál jobb szórakozás, mint együtt nézni a BL-döntőt a Fradi Baráti kör tagjaival?

Felvidéki fociünnep a Fradi öregfiúk csapatával

Korábbi NB I-es gólkirályok és legendás játékosok sora lép pályára Kürt községben.

Élményt és reményt vittek legendáink a Jászságba

Klubunk egykori csillagai egy jótékony célú gálán léptek pályára Jászalsószentgyörgyön.

Pünkösdi Fradi-gála a Jászság szívében

Pünkösdhétfőn Jászalsószentgyörgyön lépnek pályára legendáink. A meccs bevétele jótékony célokat szolgál.

Rangadóval zárta a szezont öregfiúk csapatunk

Már az utolsó előtti fordulóban bajnok lett a Honvéd, amely 4–2-re nyert a Népligetben.

Kettős rangadóra készül a Fradi Pünkösdkor

Balatonszemesen a Pünkösdi All Star Tornán az Újpest, a Honvéd és a Vasas legendáival mérkőznek meg a mieink.

Ezüstéremmel zárja az idényt öregfiúk csapatunk

A mieink a bajnokság utolsó előtti fordulójában hat gólt rúgva győzték le a BAK csapatát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin