2025. november 7.
Jótékonysági Fradi-gála Szécsényben
Nógrádba látogat öregfiúk-csapatunk.

November 9-ikén, vasárnap, ismét Nógrád megyébe, egészen pontosan Szécsénybe látogat a Ferencváros öregfiúk csapata. A hajdani népszerű futballisták a Cserhát lábánál fekvő nógrádi városban a Szécsényi Beteg Gyerekekért Alapítvány javára rendezendő jótékonysági kispályás mérkőzésen lépnek parkettre. A Fradiban a 14 órakor kezdődő találkozón a hagyományoknak megfelelően ezúttal is zöld-fehér szerelést húznak bajnokok, kupagyőztesek, gólkirályok, s éppenséggel az 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörben szerepelt futballistákat is láthatnak a nézők a helyi sportcsarnokban.

Azaz, Szécsényben is több generáció is képviseli a Ferencvárost az ünnepi mérkőzésen, így például a szurkolók többek közt találkozhatnak Szokolai Lászlóval, Keller Józseffel, Mátyus Jánossal, Fischer Pállal, Bojan Laziccsal, ifjabb Nyilasi Tiborral, Bánki Józseffel, s persze másokkal is. A rendezők nagy érdeklődésre számítanak, az FTC küldöttsége pedig kisebb, nagyobb ajándékokkal, klubot népszerűsítő szóróanyagokkal már jóval a gálamérkőzés előtt Szécsénybe érkezik, így bőven lesz idő és lehetőség a szurkolókkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére a nógrádi Fradi ünnepen.

Cikkajánló

Fradi-gála Encsen

November 30-án, vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.

Szoros meccsen kaptunk ki a Honvédtól

Öregfiúk labdarúgócsapatunk gólját Csiszár Zoltán szerezte a 2-1-re elvesztett rangadón.

Fradi-ünnep Mezőtúron és Derecskén

November 14-én és 15-én is találkozhatnak öregfiúk labdarúgócsapatunkkal.

Öregfiúk: tízgólos meccsen ütöttük ki a BAK-ot

Palásthy hármat, Jovánczai kettőt, Bubcsó, Kuznyecov, Kazi és Lengyel egy-egy gólt szerezett.

Idegenben vertük az Issimo SE-t

A mérkőzés mindent eldöntő találatát Szűcs Mihály szerezte.

Kiütéses győzelem a Budatétény ellen

Lengyel Béla öt gólt szerzett a 8-2-re megnyert bajnokin.

Kilencgólos meccsen vertük a Dunaharasztit

Öregfiúk labdarúgócsapatunk 7-2-re győzött a Dunaharaszti ellen a bajnokság 7. fordulójában.

Tízgólos meccsen tartottuk otthon a három pontot

Öregfiúk labdarúgócsapatunk nyolc gólt szerzett, mind a nyolcat más-más játékos lőtte.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin