2022. március 21.
Magabiztos győzelem a Pénzügyőr otthonában
Öregfiúk labdarúgócsapatunk 4-1-es győzelmet aratott, ezzel továbbra is versenyben van a bajnoki címért.

Nagyszerűen indult a mérkőzés együttesünk számára, ugyanis a tizedik percben Bubcsó egy szemfüles labdaszerzés után lőtt a hazaiak kapujába (0-1). Pillanatokkal később egy védelmi rövidzárlat után egyenlített a Pénzügyőr (1-1). Csapatunk támadásban maradt, sorra vezette a veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket, mígnem egyszer Józsi ugratta ki Jordákit, aki a bal alsóba lőtt (1-2). Alig tíz perccel később megismétlődött az előző forgatókönyv, Józsi remek kiugratása után Jordáki lefutotta védőjét, majd a bal alsóba lőtt (1-3), így 3-1-es vezetéssel vonultunk a szünetre.

A szünet után is támadásban maradtunk, ám legnagyobb helyzeteinket nem sikerült gólra váltanunk, ráadásul Bubcsó megsérült, akinek a helyét Vén vette át. A megannyi kimaradt ziccer után Lazic vette észre, hogy a hazaiak kapusa a tizenhatos vonalánál helyezkedik, a zseniálisan felismert helyzetet pedig egy nagyszerű, 30 méteres góllal koronázta meg (1-4).

A hajrában is megvoltak a helyzeteink, de újabb gól már nem született, így 4-1-es győzelmet arattunk, aminek köszönhetően továbbra is versenyben vagyunk a bajnoki címért.

Öregfiúk labdarúgócsapatunk legközelebb március 28-án, hétfőn 20.00-tól a Szigetszentmiklós ellen lép pályára az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

A lefújást követően Thomas Sowunmi értékelt: - Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de ezekből nagyon sokat elpuskáztunk, azonban van okunk az örömre, hiszen győztünk. Nem sokat játszott még együtt ez a csapat, legalábbis én velük, így szokunk kell még egymást, de meccsről meccsre javulunk.

Férfi labdarúgás,
öregfiúk, 13. forduló

Pénzügyőr SE – FTC 1-4 (1-3)

FTC: Szabó – Ujfalusi, Marco, Szekeres, Fehér – Lazic, Józsi, Völgyi (Zsolnai, 65.), Bubcsó (Vén, 50.) – Jordáki (Takács, 65.), Sowunmi

Gólok: Bubcsó (10.), Jordáki (19., 27.), Lazic (58.)

Cikkajánló

Küzdelmes meccsen nyert öregfiúk csapatunk

Együttesünk a XV. Kerületi Issimo elleni sikerrel harmadik győzelmét szerezte meg az idényben.

Fradi-ünnep Velencén

Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal már jóval a mérkőzés előtt a helyszínre érkezik.

Megvan öregfiúk csapatunk második győzelme

Öregfiúk csapatunk a papírformát érvényesítve győzte le a tabella utolsó helyén álló vendégeket.

Nyitrán lép pályára a Ferencváros öregfiúk csapata

Klubunk egykori népszerű játékosai visszatérnek a Felvidékre, hogy megmérkőzzenek az FC Nyitra legendáival.

Harmadszor is döntetlen

Öregfiúk-labdarúgócsapatunk kétszer is egyenlített, 2-2-vel zárta a hétfői, Dunaharaszti elleni bajnokit.

A nagy gólok meccsén hengereltek az öregfiúk

A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.

Fradi-ünnep a felvidéki Hidaskürtön

Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.

Kimaradtak a nagy helyzetek

Gól nélküli döntetlennel folytatta szereplését az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin