2021. szeptember 6.
Megvan az új idény első győzelme!
Az öregfiúk két gólt szerezve három pontot gyűjtöttek hétfőn.

A múlt hétfői, ISSIMO elleni bajnoki idénynyitót követően hétfőn ismét hazai környezetben szerepelt az FTC öregfiúk-együttese. A Pénzügyőr elleni mérkőzést megelőzően nem volt egyszerű dolga a címvédő csapat edzőjének, Dzurják Józsefnek, munkahelyi elfoglaltság, illetve egészségügyi okok miatt ugyanis többen nem tudták vállalni a játékot. Végül persze összeállt a csapat, igaz, Lengyel Béla és Jovánczai Zoltán is később érkezett meg az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba.

A korábbi kedvenceket felvonultató együttes az első játékrészt követően ugyanúgy 0-0-ra állt, mint az 1. fordulóban lejátszott bajnoki végén. A folytatásban aztán beszállt a két friss erő, az FTC pedig magához ragadta a kezdeményezést. A vezetést végül Józsi György remek indítását követően Jordáki Norbert révén szereztük meg az 51. percben – Jordáki a kifutó kapus mellett higgadtan helyezte el a labdát a kapuban (1-0).

A 2-0-s végeredményt egy nagyon hasonló szituáció végén Józsi György alakította ki, felnőttcsapatunk korábbi középpályása Lengyel Béla passza, majd egy jó átvétel után talált a kapuba. A múlt heti döntetlen ezzel már a múlté, megvan a bajnokcsapat első győzelme az Öregfiúk I. osztályának 2021/2022-es idényében!

- Minden jó, ha jó a vége – mondta a mérkőzést követően Dzurják József vezetőedző. - A meccs előtt nagyon nehezen jött össze a csapat létszáma, két embert utólag kellett riasztanom, ám végül összeálltunk, a második félidőben pedig két remek gólt szerezve sikerült megnyernünk a mérkőzést. Örülünk, hogy megszereztük a három pontot.

Csapatunk a 3. fordulóban szeptember 13-án, hétfőn lép pályára, akkor a Szigetszentmiklós látogat az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba.

Labdarúgás, Öregfiúk I. osztály

2. forduló

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Játékvezető: Király Szilveszter

FTC–Pénzügyőr SE 2-0 (0-0)

FTC: Szabó G. – Ebedli, Szeiler, Keller, Fehér – Lazic, Józsi Gy. – Zsolnai (Lengyel, 41.), Ódor Jovánczai (41.), Jordáki – Horváth P. Vezetőedő: Dzurják József.

Gólszerzők: Jordáki (51.), Józsi (65.)

Sárga lap: Szeiler (3.), Jordáki (73.)

Cikkajánló

Fradi-ünnep a felvidéki Nagymácsédon

Az FTC küldöttsége már jóval a 14 órai órai kezdés előtt a mátyusföldi községbe érkezik.

Küzdelmes meccsen nyert öregfiúk csapatunk

Együttesünk a XV. Kerületi Issimo elleni sikerrel harmadik győzelmét szerezte meg az idényben.

Fradi-ünnep Velencén

Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal már jóval a mérkőzés előtt a helyszínre érkezik.

Megvan öregfiúk csapatunk második győzelme

Öregfiúk csapatunk a papírformát érvényesítve győzte le a tabella utolsó helyén álló vendégeket.

Nyitrán lép pályára a Ferencváros öregfiúk csapata

Klubunk egykori népszerű játékosai visszatérnek a Felvidékre, hogy megmérkőzzenek az FC Nyitra legendáival.

Harmadszor is döntetlen

Öregfiúk-labdarúgócsapatunk kétszer is egyenlített, 2-2-vel zárta a hétfői, Dunaharaszti elleni bajnokit.

A nagy gólok meccsén hengereltek az öregfiúk

A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.

Fradi-ünnep a felvidéki Hidaskürtön

Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin