A hajdani kedvencek a nagy érdeklődéssel kísért és mindenkor hangulatos móri bornapok keretén belül lépnek pályára a Székesfehérvár közelében található városban, a 15 órakor kezdődő gálamérkőzést pedig a korábbi remek játékvezető, a móri sportbizottság elnöke, Arany Tamás dirigálja majd.
A Fradiban a hagyományokat követve ezúttal is pályára lépnek az 1975-ös KEK-döntőben és az 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt játékosok, s nem mellesleg bajnokokat, kupagyőztes labdarúgókat, no meg két egykori gólkirályt is láthatnak a nézők. Így aztán a móri sporttelepen a szurkolók többek közt találkozhatnak Rab Tiborral, Keller Józseffel, Szenes Sándorral, Szergej Kuznyecovval, Zoran Kunticcsal, Igor Nicsenkóval, Fischer Pállal, s persze másokkal is.
A rendezők komoly érdeklődésre, szépszámú publikumra számítanak, az FTC küldöttsége pedig kisebb ajándékokkal, klubot népszerűsítő szóróanyagokkal már jóval a mérkőzés előtt a borfesztivál helyszínére érkezik, ez által elegendő idő és lehetőség lesz a szurkolókkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére is a várva várt móri Fradi ünnepen.
Dzurják József csapata három gólos hátrányból talpra állva mentett pontot az MTK otthonában.
A második félidőben ötször is betalálva 7-2-re nyert öregfiúk-csapatunk a B&K Mélykút elleni, hétfői...
Öregfiúk csapatunk kétgólos hátrányból tudott pontot menteni a Honvéd elleni rangadón.
Az FTC küldöttsége már jóval a 14 órai órai kezdés előtt a mátyusföldi községbe érkezik.
Együttesünk a XV. Kerületi Issimo elleni sikerrel harmadik győzelmét szerezte meg az idényben.
Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal már jóval a mérkőzés előtt a helyszínre érkezik.
Öregfiúk csapatunk a papírformát érvényesítve győzte le a tabella utolsó helyén álló vendégeket.
Klubunk egykori népszerű játékosai visszatérnek a Felvidékre, hogy megmérkőzzenek az FC Nyitra legendáival.