2019. szeptember 20.
Nagydoboson a Fradi
Szeptember 21-én, szombaton Nagydobosra látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó bajnokcsapata.

A Kraszna folyó mentén, Mátészalka ás Vásárosnamény közelében fekvő községben rég óta nagy szeretettel és örömmel várják a fradistákat az ünnepi fellépésre. A hírek szerint nem csak Szabolcsban, hanem a szomszédos Kárpátalján, az ukrajnai magyarok körében is komoly érdeklődés övezi az egykori kedvencek hazai öregfiúk elleni, 14 órakor kezdődő mérkőzését. A Ferencváros nem mindennapi kerettel, például három (!) honi gólkirállyal, bajnokokkal, kupagyőztesekkel, a KEK 1975-ös fináléjában és a Bajnokok Ligája 1995-ös csoportkörében szerepelt játékosokkal a soraiban érkezik Nagydobosra, így aztán a szurkolók a helyi sporttelepen többek közt találkozhatnak Keller Józseffel, Rab Tiborral, Szenes Sándorral, Józsi Györggyel, Fischer Pállal, Dzurják Józseffel, Horváth Péterrel, Dukon Bélával, s persze másokkal is.

A ferencvárosi küldöttség kisebb ajándékokkal, klubot népszerűsítő kiadványokkal már jóval a mérkőzés előtt megérkezik Nagydobosra, ez által a szurkolóknak bőven lesz lehetőségük és idejük a népszerű játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére, amely a meccs után folytatódhat.

A hagyományoknak megfelelően, a Fradiban az utolsó percekben a szombati találkozón is pályára lép a vendéglátók közül egy - maguk közül kiválasztott - labdarúgó, akit a zöldek tiszteletbeli csapattaggá avatnak. A szervezők szépszámú publikumra és remek hangulatra számítanak Nagydoboson, a szabolcsi község Fradi ünnepén.

Cikkajánló

Északi túrán az FTC öregfiúk

Ünnepi mérkőzéseken játszanak a Fradi egykori labdarúgó kiválóságai.

Fradi-gála a Felvidéken és a Kisalföldön

Északnyugatra veszi az irányt hétvégén az FTC népszerű öregfiúkcsapata.

Ünnep a Fradival Litéren

Az egész napos program kiemelkedő eseményének ígérkezik a 15:00-kor kezdődő gálamérkőzés.

Fradi-ünnep Jászboldogházán, Tiszaföldváron és Kónyban

Pénteken, szombaton és vasárnap is pályára lép az FTC népszerű öregfiúk csapata.

Dunavarsány a Fradival ünnepel

A szurkolóknak lesz lehetősége a népszerű Fradi játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére is.

Méltó zárása volt a szezonnak a Fradi–Honvéd-meccs

Rangadóval búcsúzott az öregfiúk-bajnokság, ahol a bajnok és az ezüstérmes csapott össze - VIDEÓ!

Centenáriumi Fradi-juniális Ágfalván

Magyarország egyi legnyugatibb településén folytatódi öregfiúk csapatunk országjárása.

A keleti végeken lép pályára a Fradi öregfiúk csapata

Korábbi bajnokaink az ország egyik legkeletibb településére, Barabásra viszik el a Fradi hírét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin