2020. november 5.
Nyolcgólos kiütés, tökéletes évzáró
Öregfiúk labdarúgócsapatunk magabiztos, 8-1-es győzelmet aratott a Goldball elleni találkozón.

A bajnokság 7. fordulójából elhalasztott Goldball elleni összecsapását pótolta öregfiúk labdarúgócsapatunk a FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a Ferencváros, amely az első perctől kezdve ragyogóan játszott. A szép játék gólokkal is párosult: a hatodik percben egy remek összjáték után Józsi György ballal lőtt a kapu bal oldalába (1-0), majd egy perccel később Bojan Lazic próbálkozott, de kísérlete megpattant Dina László lábán, a vendég kapus pedig már nem tudott hárítani (2-0). A Fradi villámrajtja után az egészen az első játékrész végéig várni kellett az újabb gólra, de percekkel a szünet előtt Józsi tette kényelmesebbé a találkozót (3-0).

A fordulás után sem hagyott alább a Ferencváros elsöprő lendülete. Az első félidő elejéhez hasonlóan ezúttal is gyors gólt szerzett a hazai együttes: Józsi fordulatból ragyogóan bökött a labda alá, ami a hosszú felső sarokban kötött ki (4-0). Öt perccel később Palásthy Norbert ugratta ki Jovánczait, aki higgadtan gurított a kapuba (5-0). Dzurják József csapata nem elégedett meg az ötgólos előnnyel, szerették volna minél édesebbé tenni az évzárót, így folyamatosan rohamozták a vendégek kapuját. Az 52. percben Fehér Ádám beadását Dina László szerette volna megakadályozni, de a védő szerencsétlenül ért a labdához, ami végül a kapuban kötött ki (6-0). Csupán pillanatokat kellett várni az újabb ferencvárosi gólra: Jovánczai remek cselek után magabiztosan értékesítette helyzetét (7-0). A mérkőzés utolsó tíz percében sem maradtunk gól nélkül: a 70. percben Balog Zoltán beadására érkezett a csereként beszálló Lengyel Béla (8-0), míg három perccel a találkozó vége előtt egy szépen végig vitt kontratámadás után Inotai szépített (8-1).

A Ferencváros ezzel a győzelemmel - jobb egymás elleni eredményének köszönhetően - az MTK-t megelőzve a tabella élére állt.

- Nagyszerűen sikerült az évzáró, nagyon jól játszott ma a csapat. Látható volt, hogy a srácok az első perctől kezdve élvezték a mérkőzést. A cél természetesen ezúttal is a három pont megszerzése volt, amit szebbnél szebb támadások után, remek gólokkal sikerült megszereznünk egy jól küzdő ellenféllel szemben – értékelt a lefújás után a csapat vezetőedzője, Dzurják József.

Férfi labdarúgás, Öregfiúk, 7. forduló
FTC – Goldball 8-1 (3-0)
FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC: Szabó – Ebedli, Balog, Szekeres, Fehér Á. (Rázsó, 52.) – Szűcs (Bubcsó, 41.), Bojan Lazic, Lisztes (Szenes, 41.), Józsi (Lengyel, 52.) – Palásthy, Jovánczai (Ujfalusi, 62.)
Gólszerzők: Józsi (6., 36., 44.), Jovánczai (49., 55.) Lengyel (70.), Dina László (7. – öngól, 52. – öngól)

Cikkajánló

17 gólt lőttünk az Ikarusnak

Bokros 5, Palásthy 3, Ujfalusi és Völgyi 2-2, Csiszár, Jovánczai, Lengyel, Lazic és Fábio 1-1 gólt szerzett.

Fradi-ünnep Eleken

Öregfiúk labdarúgócsapatunk a sportágválasztó családi nap keretében érkezik a városba.

Öregfiúk: kiütéses győzelem!

Palásthy és Bokros duplázott, Völgyi és Csiszár is eredményes volt a 6-0-ra megnyert bajnokin.

Kiütés, kilencet lőttünk a Monornak!

Öregfiúk labdarúgócsapatunk 9-0-ra legyőzte a Monor együttesét a bajnokság 15. fordulójában.

Vereség az MTK otthonában

Öregfiúk labdarúgócsapatunk 5-1-s vereséget szenvedett az MTK vendégeként a bajnokság 14. fordulójában.

Öregfiúk: kiélezett meccsen játszottunk döntetlent

Kétszer is egyenlítettünk a Pénzügyőr elleni 2-2-es döntetlen alkalmával.

Kétgólos győzelemmel kezdtük a tavaszt

Öregfiúk labdarúgócsapatunk 2-0-ra győzött az Issimo ellen a bajnokság 12. fordulójában.

Fradi-gála a kiskunhalasi Rákóczi Kupán

Napra pontosan öt év után, február 3-án, szombaton ismét Kiskunhalasra látogat a Ferencváros öregfiúk csapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin