2023. szeptember 11.
Öregfiúk: Döntetlen az MTK ellen
Csiszár és Schrancz góljával kétszer is vezettünk, de egy pontot szereztünk.

Öregfiúk labdarúgócsapatunk a Pénzügyőr elleni 3-0-s siker után az MTK együttesét fogadta az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Az MTK kezdte aktívabban a találkozót, rendre vezette a támadásokat, míg a mieink kontratámadásokkal veszélyeztetettek. Az első félidő végéhez közeledve Ebedli futott el a szélen, majd a centerezését a középen érkező Csiszár váltotta gólra (1-0). Az MTK még aktívabb lett ezután, de hiába a helyzetek, nem tudott gólt szerezni, így 1-0-s előnnyel mentünk a szünetre.

A fordulás után gyorsan egyenlíteni tudott az MTK (1-1), de pillanatokkal később ismét az FTC veszélyeztetett, végül egy lecsorgó labdát Schrancz kapásból lőtt a kapuba (2-1), ezzel pedig ismét előnyhöz juttatta a Ferencvárost. Továbbra is az MTK dominált, aminek meg is lett az eredménye, sikerült egyenlíteniük (2-2). Percekkel a találkozó vége előtt Lengyelt buktatták a tizenhatoson belül, büntetőt lőttünk. Völgyi állt oda, de kihagyta. Újabb gól már nem született, így 2-2-es döntetlennel ért véget a találkozó.

A találkozó után vezetőedzőnk, Dzurják József értékelt.

- Csalódott vagyok az eredmény miatt. Nagyon magas színvonalú meccset játszottunk. A bajnokság két legjobb csapata volt a pályán. Nagy iramot diktált mindkét együttes. Kétszer is vezettünk, az MTK mindkétszer egyenlített. A végén a kezünkben volt a győzelem, de nem tudtunk élni a lehetőséggel, így meg kell elégednünk az egy ponttal. Sűrű a program, szerdán már ismét játszunk. Most az a legfontosabb, hogy pihenjünk, regenerálódjunk, készen fogunk állni arra a meccsre is.

Öregfiúk labdarúgócsapatunk legközelebb szeptember 13-án, szerdán 20.00-tól az Issimo együttesét fogadja a Népligetben.

Férfi labdarúgás,
Öregfiúk I. osztály, 3. forduló

FTC – MTK 2-2 (1-0)
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC: Sikur – Ebedli (Ujfalusi) Csizszár, Szekeres, Dell’elce (Bubcsó) – Fábio, Bojan Lazic – Schrancz (A. Sowunmi), Lisztes (Béres), Völgyi (Takács, ) – T. Sowunmi (Lengyel (Jáky))
Vezetőedző: Dzurják József

Az FTC gólszerzői: Csiszár, Schrancz

Cikkajánló

A nagy gólok meccsén hengereltek az öregfiúk

A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.

Fradi-ünnep a felvidéki Hidaskürtön

Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.

Kimaradtak a nagy helyzetek

Gól nélküli döntetlennel folytatta szereplését az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.

A hajrában egyenlített, döntetlennel kezdett a Fradi

Öregfiúk csapatunk hétfőn a Pénzügyőrt fogadta a bajnokság 1. fordulójában.

Ismét Fradi-ünnep Perbenyiken

Az öregfiúk-csapatunk részvételével sorra kerülő futballgála 12 órakor kezdődik a Mailáth Parkban.

Csongrád a Fradi öregfiúkkal ünnepel

Sportnapon játszanak gálamérkőzést a Ferencváros korábbi labdarúgónagyságai.

Visszatér a Felvidékre a Fradi öregfiúk csapata!

A hajdani kedvencek augusztus 15-én az aprócska Kaposkelecsényben lépnek pályára.

Körösladány és Kisdorog a Fradival ünnepel

Ezen a hétvégén Békés és Tolna vármegyében vendégszerepel az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin