2026. május 18.
Rangadóval zárta a szezont öregfiúk csapatunk
Már az utolsó előtti fordulóban bajnok lett a Honvéd, amely 4–2-re nyert a Népligetben.

A Budapest Öregfiúk bajnokság I. osztályának utolsó, 22. fordulójában rangadó várt a mieinkre, miután a bajnokságot megnyerő Honvédot fogadtuk hétfő este az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Dzurják József ezúttal 4-3-3-as felállásban küldte pályára a csapatot, mégpedig a 

Sikur – Ebedli, Csiszár, Dell’Elce, Rázsó – Keller, Gyömbér, Ujfalusi – Fehér, Janetka, Kazi

összeállításban. 

Most sem állt vezetőedzőnk rendelkezésére a teljes keret, ez pedig a mérkőzés végére sajnos meg is látszott, pedig egyáltalán nem indult rosszul számunkra az összecsapás. Egy hosszú indításra rosszul jött ki a kapujából Komora, ezt pedig azonnal ki is használtuk, Ujfalusi Attila révén megszereztük a vezetést (1-0).

A tempóból ezután sem vett vissza csapatunk, a Fehér Ádám került helyzetbe, de lövését Komora védte. Az első játékrész közepén megvolt az első szögletünk is, amelyet végül Kazi Tamás távoli lövése zárt le. A következő helyzetet pedig már gólra váltottuk, Fehér centerezését Janetka Zoltán helyezte a bal alsóba (2-0).

A vendégek szempontjából fontos fordulópont volt, hogy még az első félidőben szépíteni tudtak, igaz góljuk elég véleményes volt, így 2-1-el vonultak szünetre a felek.

A második félidő egyik legszebb helyzetét Kazi Tamás készítette elő, passzát azonban Fehér a kapufára bombázta. A folytatás ezután nem igazán úgy alakult, ahogy azt terveztük, Youla Souleymane kétszer is bevette a kapunkat, így a hajrára egygólos hátrányban vágtunk neki (2-3). A sérülések miatt Völgyi és Kovács is pályára lépett, így már ők is testközelből nézhették Kamber gólját, amellyel kialakult a 4-2-es végeredmény.

- Nagyon jó meccset játszottunk, úgyis, hogy a csapat magja hiányzott, így alig tudtunk kiállni erre a mérkőzésre. Akik a pályán voltak, odatették magukat és hősiesen küzdöttek nagyon. Sajnos a meccs fordulópontjaiból nem jöttünk ki jól. Azért ez a hősies küzdelemért egy pontot azért érdemeltek volna a fiúk – értékelte öregfiúk csapatunk edzője, Dzurják József a pályán történteket.

A bajnokságban tehát ezüstérmet szerzett csapatunk, amely 22 forduló alatt 49 pontot gyűjtve végzett a tabella második helyén, házi gólkirályunk pedig Jovánczai Zoltán lett 15 góljával.

Budapest Öregfiúk I. osztály, 22. forduló:

Ferencváros–Honvéd BKE 2-4 (2-1)

FTC-MVM Népligeti Sportközpont, v.: Apkó T.

Ferencváros: Sikur – Ebedli (Völgyi 41.), Csiszár, Dell’Elce, Rázsó (Kovács 39.) – Keller, Gyömbér, Ujfalusi – Fehér, Janetka, Kazi

gólszerzőink: Ujfalusi, Janetka

Cikkajánló

Fradi-ünnep a felvidéki Nagymácsédon

Az FTC küldöttsége már jóval a 14 órai órai kezdés előtt a mátyusföldi községbe érkezik.

Küzdelmes meccsen nyert öregfiúk csapatunk

Együttesünk a XV. Kerületi Issimo elleni sikerrel harmadik győzelmét szerezte meg az idényben.

Fradi-ünnep Velencén

Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal már jóval a mérkőzés előtt a helyszínre érkezik.

Megvan öregfiúk csapatunk második győzelme

Öregfiúk csapatunk a papírformát érvényesítve győzte le a tabella utolsó helyén álló vendégeket.

Nyitrán lép pályára a Ferencváros öregfiúk csapata

Klubunk egykori népszerű játékosai visszatérnek a Felvidékre, hogy megmérkőzzenek az FC Nyitra legendáival.

Harmadszor is döntetlen

Öregfiúk-labdarúgócsapatunk kétszer is egyenlített, 2-2-vel zárta a hétfői, Dunaharaszti elleni bajnokit.

A nagy gólok meccsén hengereltek az öregfiúk

A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.

Fradi-ünnep a felvidéki Hidaskürtön

Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin