2025. november 17.
Szoros meccsen kaptunk ki a Honvédtól
Öregfiúk labdarúgócsapatunk gólját Csiszár Zoltán szerezte a 2-1-re elvesztett rangadón.

Kiemelt mérkőzésen lépett pályára öregfiúk-labdarúgócsapatunk a bajnokság 11. fordulójában, ami az őszi szezon lezárását jelentette. Együttesünk a Honvéd otthonába látogatott. A mérkőzés nem indult jól, hiszen a hazaiak Youla Souleymane góljával már a 9. percben előnybe kerültek. Az FTC gyorsan reagálni tudott a bekapott találatra, Csiszár Zoltán révén a 11. percben egyenlítettünk.

A 23. percben ismét előnybe került a Honvéd, ezúttal is Souleymane talált a kapunkba. A második félidőben mindent megtettünk az egyenlítésért, helyzeteket dolgoztunk ki, de az eredmény már nem változott, 2-1-re győzött a Honvéd. Az őszi idényt a tabella második helyén zártuk, 24 ponttal állunk, öttel maradunk el a listavezető kispestiektől.

– Nagyon jó mérkőzést játszottunk, sok szurkolónk látogatott ki a találkozóra, végig buzdítottak bennünket. Hajtottunk becsülettel, a második félidőben jobban játszottunk, sajnos nem sikerült egyenlítenünk. Kiválóan érzem magam az öregfiúkban, nagyon jó a társaság, örömmel jövök mindig! Jövőre folytatjuk! – fogalmazott öregfiúk csapatunk tagja, pályaedzőnk, Leandro de Almeida.

Férfi labdarúgás,
Öregfiúk, I. osztály, 11. forduló
Honvéd–FTC 2-1 (2-1)

Budapest, Honvéd MFA Utánpótlás Központ. Vezette: Lantos

FTC: Sikur – Ujfalusi, Dell'elce, Ebedli (Orosz, 41.), Leandro – Győri, Kazi (Rázsó, 73.), Lazics, Csiszár – Jovánczai, Sowunmi (Janetka, 60.)
Vezetőedző: Dzurják József

Az FTC gólszerzője: Csiszár (11.)

Cikkajánló

Fradi-ünnep a felvidéki Nagymácsédon

Az FTC küldöttsége már jóval a 14 órai órai kezdés előtt a mátyusföldi községbe érkezik.

Küzdelmes meccsen nyert öregfiúk csapatunk

Együttesünk a XV. Kerületi Issimo elleni sikerrel harmadik győzelmét szerezte meg az idényben.

Fradi-ünnep Velencén

Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal már jóval a mérkőzés előtt a helyszínre érkezik.

Megvan öregfiúk csapatunk második győzelme

Öregfiúk csapatunk a papírformát érvényesítve győzte le a tabella utolsó helyén álló vendégeket.

Nyitrán lép pályára a Ferencváros öregfiúk csapata

Klubunk egykori népszerű játékosai visszatérnek a Felvidékre, hogy megmérkőzzenek az FC Nyitra legendáival.

Harmadszor is döntetlen

Öregfiúk-labdarúgócsapatunk kétszer is egyenlített, 2-2-vel zárta a hétfői, Dunaharaszti elleni bajnokit.

A nagy gólok meccsén hengereltek az öregfiúk

A Kelen SC ellen szebbnél szebb gólt rúgva, egy 5-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot.

Fradi-ünnep a felvidéki Hidaskürtön

Szeptember 19-én újra Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin