2020. szeptember 14.
Tartalékosan is győztek az első bajnokin az öregfiúk
A 2020/21-es szezon első bajnokiján idegenben aratott értékes 2-1-es győzelmet Dzurják József csapata.

Bár minden esélye megvolt a címvédésre 2020 tavaszán a Ferencváros rendkívüli népszerűségnek örvendő öregfiúk labdarúgócsapatának, a bajnokság a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt. Most azonban ismét tétmérkőzésen lépett pályára a Dzurják József vezette együttes, még akkor is, ha a debütálásra mindössze a 2020/21-es bajnokság negyedik fordulójában volt lehetőség – az első három forduló mérkőzései ugyanis a járványhelyzet miatt elmaradtak, vagy későbbre halasztották őket.

Az ily módon kissé kései nyitányon Budafokon lépett pályára a Fradi, méghozzá erősen tartalékos kerettel. Mindössze 12 játékos állt a vezetőedző rendelkezésére, akik közül ketten kapusok voltak, így úgy tudták megoldani, hogy legyen csere, hogy a csatárként kezdő, egyébként kapus Szabó Gábor az első félidő 30. percében lement a pályáról, a helyére az egyetlen csere, Lengyel Béla érkezett, majd Szabó a félidőben beállt a kapuba Vékony János helyére…

A körülmények ismeretében érthető módon döcögött is a Fradi játéka, az első félidő gólnélküli döntetlennel ért véget. A második játékrészben azonban rákapcsolt az FTC, a korábbi kedvencek igazi Fradi-szívvel küzdöttek, aminek a játékrész 20. percében meg is lett az eredménye: Szeilert buktatták a tizenhatoson belül egy helyzetnél a lövés pillanatában, a jogosan megítélt büntetőt pedig Józsi György értékesítette magabiztosan, vezetett a Ferencváros! (0-1) Sőt, egy perccel később már kétgólos volt a Fradi előnye, miután Józsi remekül ugratta ki Jordákit, aki egy szép átvétel után lőtt a kapuba. (0-2) Hogy a végére is maradjanak izgalmak, tíz perccel a lefújás előtt a játékvezető ítélt egy büntetőt a hazaiak javára is, amiből Takó Attila szépített (1-2). Az egyenlítés azonban már nem jött össze a Budafoknak, így ha nehezen, nagy küzdelem árán is, de megszerezte a nagyon értékes három pontot a Ferencváros a szezon első bajnoki mérkőzésén.

„Ez volt az idény első valóban le is játszott mérkőzése, és érződött, hogy még nagyon nehezen álltunk össze. Eleve összesen 12 játékossal érkeztünk, közte két kapussal. Sok a sérültünk, olyan is van, akinek a sportorvosiját kell frissíteni, rengeteg a hiányzó. Reméljük, hamarosan kiegyenesedünk, és teljes kerettel szerepelhetünk. Éppen ezért viszont le a kalappal azok előtt, akik ma itt voltak, és kiharcolták ezt a rendkívül értékes győzelmet. Nagyon odatették magukat egy jó erőkből álló ellenféllel szemben, így idegenben arattunk fontos sikert” – értékelt a lefújás után Dzurják József.

Labdarúgás, öregfiúk bajnokság, 4. forduló
Budafok – FTC 1-2 (0-0)
FTC: Vékony (Szabó G., a szünetben) – Telek, Balog, Keller, Fehér Á. – ifj. Ebedli, Szekeres, Józsi, Jordáki – Szeiler, Szabó G. (Lengyel, 30.)
Gólszerzők: Takó (11-esből), illetve Józsi (11-esből), Jordáki

Cikkajánló

Északi túrán az FTC öregfiúk

Ünnepi mérkőzéseken játszanak a Fradi egykori labdarúgó kiválóságai.

Fradi-gála a Felvidéken és a Kisalföldön

Északnyugatra veszi az irányt hétvégén az FTC népszerű öregfiúkcsapata.

Ünnep a Fradival Litéren

Az egész napos program kiemelkedő eseményének ígérkezik a 15:00-kor kezdődő gálamérkőzés.

Fradi-ünnep Jászboldogházán, Tiszaföldváron és Kónyban

Pénteken, szombaton és vasárnap is pályára lép az FTC népszerű öregfiúk csapata.

Dunavarsány a Fradival ünnepel

A szurkolóknak lesz lehetősége a népszerű Fradi játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére is.

Méltó zárása volt a szezonnak a Fradi–Honvéd-meccs

Rangadóval búcsúzott az öregfiúk-bajnokság, ahol a bajnok és az ezüstérmes csapott össze - VIDEÓ!

Centenáriumi Fradi-juniális Ágfalván

Magyarország egyi legnyugatibb településén folytatódi öregfiúk csapatunk országjárása.

A keleti végeken lép pályára a Fradi öregfiúk csapata

Korábbi bajnokaink az ország egyik legkeletibb településére, Barabásra viszik el a Fradi hírét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin