2023. augusztus 2.
Ünnep a Fradival Mosonszentmiklóson
Öregfiúk labdarúgócsapatunk egy gálamérkőzésre utazik.

Nincsen sem megalkuvás, sem megállás, rendületlenül járja az országot a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata, amely augusztus 5-én, szombaton ismét Győr-Moson-Sopron vármegyébe, egészen pontosan Mosonszentmiklósra látogat. A Győr, Mosonmagyaróvár, Csorna háromszög közepén fekvő köszség sporttelepén a „MESE 100!”, azaz, a szentmiklósi klub alapításának századik évfordulóját ünneplik a Ferencvárossal, a gálamérkőzés kezdési időpontja 16 óra.

A jubileumi ünnepség már délelőtt utánpótlástornával kezdődik, ezen kívül a gyerekeket különböző játékokkal várják a szervezők, este pedig retro diszkó szórakoztatja a látogatókat, a nap fénypontja persze a Fradi öregfiúk fellépése lesz délután négy órakor.

A honi rekordbajnok együttesében a tradíciónak megfelelően ezúttal is pályára lépnek az 1975-ös KEK-döntőben, az 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörben szerepelt játékosok, továbbá bajnokok, kupagyőztesek és gólkirályok is. Mosonszentmiklóson például két magyar gólkirályt is üdvözölhetnek a nézők, Fischer Pált és Igor Nicsenkót, rajtuk kívül pedig olyan kitűnő futballisták labdáznak majd a zöldeknél, mint Keller József, Balog Zoltán, Bognár Zsolt, Bojan Lazics, Fehér Ádám, Völgyi Dániel, Tarczy Pál, Lászka Balázs és persze mások is, míg a csapat edzője a legendás Mucha József lesz.

Hagyomány a ferencvárosiaknál, hogy a mérkőzésen egy vagy két, a vendéglátók által kiválasztott embert szívesen és örömmel látnak a csapatukban, tiszteletbeli csapattaggá avatva ezzel az illetőt. A Ferencváros küldöttsége már jóval a kezdés előtt Mosonszentmiklósra érkezik, hogy együtt ünnepeljen a helyi és környékbeli fradistákkal, azaz, a találkozó előtt és azt követően is bőven lesz lehetőség beszélgetésre, közös fotózásra a népszerű sportemberekkel.

Cikkajánló

Ezúttal nem mi jöttünk ki jól a gólzáporból

Öregfiúk csapatunk nyolcgólos meccsen, az utolsó percben kapott gólnak köszönhetően játszott döntetlent.

Gólgála és győzelem a hétfői öregfiúk-bajnokin

Kilenc gólt, és kiütéses 8-1-es FTC-sikert hozott a hétfői, B&K Mélykút elleni találkozó.

„Mondtam Janinak, a lövőcseled most nem esszük meg”

Újrajátszották az 1996-os BVSC-FTC bajnoki döntőt a Szőnyi úton. Mutatjuk a legjobb jeleneteket – VIDEÓ!

Fájó vereséget szenvedtek az öregfiúk az örökrangadón

Négy győztes bajnoki után az MTK otthonában szenvedtük el idei első vereségünket.

Húsvéti ünnep a Fradival Gödöllőn

Öregfiúk mérkőzés, közönségtalálkozó, fotózások és persze klublegendáink sora várja az érdeklődőket.

Városnapi Fradi-ünnep Balassagyarmaton

Öregfiúk labdarúgócsapatunk egykori válogatottakkal, gólkirályokkal és BL-hősökkel emeli az esemény fényét.

Hét gólt lőve kiütöttük a Hidegkúti SC-t

Jovánczai Zoltán triplázott, az FTC öregfiúk csapata negyedik tavaszi meccsét 7-2-re nyerte meg.

Kétgólos hátrányból fordítva győztek az öregfiúk

Dzurják József csapata Monoron nyert rangadót az öregfiúk bajnokság 14. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin