Öregfiúk labdarúgócsapatunk a bajnokság első helyéről várhatta a tízedik helyen álló Újpest elleni derbit.
A mieink már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést Lisztes Krisztián révén, aki 25 méterről nagy gólt lőtt a bal alsóba. A 25. percben az Újpest Fehér tizenegyes góljával egyenlített, majd hat perccel később Nagy már előnyhöz juttatta csapatát.
2-1-es állásnál Bubcsót buktatták a büntetőterületen belül, Józsi jobbra rúgott tizenegyesét azonban védte a kapus. A 38. percben Benedek egy kontrából eredményes volt, és mivel a második félidőben nem esett több gól, így beállította a 3-1-es végeredményt.
- Jól kezdtük a mérkőzést, szép góllal szereztünk vezetést, többször el is dönthettük volna a találkozót, mégis visszajöttek a meccsbe az újpestiek. Ez megzavarta a csapatot, egy lepattanó lövés után ellenfelünk a vezetést is megszerezte. Végig uraltuk a játékot, nagy fölényben birtokoltuk a labdát, de sajnos kihagytuk a helyzeteinket, ez most egy ilyen nap volt. Kétéves idegenbeli veretlenségünk szakadt meg, sajnálom, hogy pont az Újpest otthonában – mondta csapatunk vezetőedzője, Dzurják József.
A forduló másik mérkőzésén a második Halásztelek győzelmével egy ponttal megelőzte a Ferencvárost, ám egy hét múlva éppen velük nézünk szembe.
Öregfiúk, I. osztály
Újpest-FTC 3-1 (3-1)
FTC: Nagy T. – Ebedli, Balog, Szekeres, Keller – Lászka (Ujfalusi, 71.), Földesi (Szenes, 32.) – Lisztes, Józsi, Bubcsó – Holló R. (Jordáki, 17.)
Gól: Lisztes (8.), illetve Fehér (17. -büntetőből), Nagy (23.), Benedek (38.)
November 30-án, vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.
Öregfiúk labdarúgócsapatunk gólját Csiszár Zoltán szerezte a 2-1-re elvesztett rangadón.
November 14-én és 15-én is találkozhatnak öregfiúk labdarúgócsapatunkkal.
Palásthy hármat, Jovánczai kettőt, Bubcsó, Kuznyecov, Kazi és Lengyel egy-egy gólt szerezett.
Nógrádba látogat öregfiúk-csapatunk.
A mérkőzés mindent eldöntő találatát Szűcs Mihály szerezte.
Lengyel Béla öt gólt szerzett a 8-2-re megnyert bajnokin.
Öregfiúk labdarúgócsapatunk 7-2-re győzött a Dunaharaszti ellen a bajnokság 7. fordulójában.