
Az FTC klubalapítványa, az Albert Alapítvány amellett, hogy ápolja Albert Flórián emlékét, különös figyelmet szentel a klub értékeinek, tehetségeinek gondozásának, ennek jegyében minden évben díjazza legjobb utánpótlás korú labdarúgóinkat. A 2022/2023-as idényben a „Legjobb játékosnak” járó díj a 18 éves Tóth Alexet illeti meg, aki munkája elismeréseként már az NB I-ben is bemutatkozott a Ferencváros színeiben, és oszlopos tagja a magyar U19-es válogatottnak.
- Nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltak a szakemberek, és én kaphattam meg ezt a díjat. Szeretném ezúton is megköszönni mindenkinek, aki segített abban, hogy idáig eljussak. Köszönet illeti elsősorban a szüleimet, az edzőimet és mindenkit, aki az eddigi pályafutásom során mellettem állt. Külön öröm volt számomra, hogy a derbi előtt vehettem át az elismerést, hiszen a mérkőzés hangulata még inkább arra ösztönzött, hogy egyszer a felnőtt csapat oszlopos tagja lehessek, ezért fogok dolgozni minden edzésen. Elképesztő volt a tegnapi atmoszféra, úgy gondolom, hogy ez a párharc kiemelkedik a hazai mezőnyből – mondta el Tóth Alex.
Utánpótlásunk gólkirálya pedig a szintén 18 éves Berényi Erik lett. Az FTC-hez 3 és fél évvel ezelőtt csatlakozó támadó 17 találatot szerzett az U19-es bajnokság előző idényében.
- Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy tegnap átvehettem a gólkirályi elismerést. Külön köszönöm az edzőmnek, Lucsánszky Tamásnak, hogy bízott bennem, megadta a lehetőséget, játszatott, és nagyon örülök annak, hogy ezzel élni is tudtam. Óriási megtiszteltetés volt, hogy a derbi előtt részesültem a díjban, szeretném megköszönni a klubnak, hogy ekkora élménnyel gazdagodtam. A mérkőzésre pedig már nem is találok jelzőket, óriási hangulat közepette sikerült megvernünk az Újpestet, összeségében tehát tökéletes estém volt – osztotta meg gondolatait a díj átvételét követően Berényi Erik.
Idén mindkét játékosunk rendszeresen pályára lép már NB III-as csapatunkban. A díjakat az Albert Alapítvány részéről Albert Flórián adta át a derbi kezdőrúgását megelőzően.
Labdarúgó akadémia igazgatónk, Palásthy Norbert exkluzív interjút adott a FradiMédiának.
Az U19 a Fehérvárt, az U17 az Illés Akadémiát, az U16 az UTE csapatát verte a legutóbbi hétvégén.
U16-os labdarúgócsapatunk ikszelt a Honvéddal, U14-eseink 5-1-re nyertek az ETO ellen.
Kiss-Baranyi Sándor és Pongrácz Péter a PSG akadémiáján járt.
Az U17 a Puskás Akadémiát, az U15 pedig az MTK-t győzte le november utolsó hétvégéjén.
Az U19 az ETO, az U16 az Újpest, az U14 pedig a DVSC fiataljait győzte le.
Madarász Ádám kezdőként 58 percet játszott a Franciaország elleni U19-es Eb-selejtezőn.
Az U15 győzött, míg U14-es labdarúgócsapatunk kikapott a korosztályos országos bajnokságban.