2022. június 21.
Arjen Robben és nemzetközi szereplés az UP évzárón
U11-es labdarúgócsapatunk Horvátországban, míg az U10 Németországban játszott a hétvégén.

U11-es labdarúgócsapatunk az NK Tomislav Livana együttese által megszervezett Milenko Jerkovic nemzetközi tornán vett részt Horvátországban június 18-19.-ei hétvégén. Az eseményen kilenc ország összesen 32 csapata, köztük a horvát Dinamo Zagreb, a Hajduk Split, a bosnyák FK Sarajevo, s más magyar klubok, a Debrecen, a Pécs, valamint a szlovén NK Olimpija mérkőzött meg egymással.

A mieink kapott gól nélkül, veretlenül teljesítették a csoportkört, így nem volt kérdés, hogy ott lesznek a playoffban. A legjobb nyolc közé jutó kiléte végül büntetőkkel dőlt el. Fiataljaink a korábbi, düsseldorfi nyomásból tanulva végig jobban akarták a továbbjutást, amit sikerült is abszolválni. Az egyenes kieséses szakaszban csupán egy mérkőzést vesztettünk, így az 5-8. hely egyikéért küzdhettünk meg a folytatásban. Csapatunk végül az 5. helyen zárt.

Az U11 mellett az U10 is egy nemzetközi tornával búcsúztatta a 2021/22-es utánpótlásszezont. Ők a németországi Verlben szerepeltek, ahol 11 nemzet 96 csapata mérkőzött meg Európa talán legrangosabb utánpótlástornáján a végső győzelemért. Olyan együttesek fiataljai szálltak harcba az aranyéremért, mint az FC Valencia, az Olympique Marseille, az FC Genoa, az FC Bruges, a PSV Eindhoven, az AZ Alkmaar, a Vitesse Arnhem, a Groningen, a Wisla Kraków, a Legia Warsaw, a PAOK Saloniki, a FC Bayern München, a Borussia Dortmund, az RB Leipzig, a Mainz 05, a Bayer Leverkusen, az Eintracht Frankfurt, a Werder Bremen, a Hamburger SV, az FC Schalke, a Fortuna Düsseldorf, az Union Berlin vagy épp a Bochum.

- Hálás vagyok, hogy klubunk az idei szezonban is lehetőséget biztosított  komoly nemzetközi tornákon való részvételre, melynek köszönhetően az idei évben is komoly élményhez juthattak a fiatalok szinte minden korosztályban – kezdte Kiss-Baranyi Sándor, az utánpótlásunk szakmai igazgatója. - Legalább ennyire fontos, hogy az edzők és a stábtagok is hasznos tapasztalatokkal gazdagodjanak. A legfontosabb elvárás a kollégák felé az, hogy az ilyen tornákon szerzett tapasztalatok is maximálisan beépüljenek a hétköznapok felkészítési folyamataiba, és a fiatal játékosaink teljes mértékben a nemzetközi szintnek megfelelő ingerkörnyezetben készülhessenek. Egészen különleges és motiváló élménye volt a tornának, hogy láthattuk a korábbi BL-győztes és vb-ezüstérmes holland legendát, Arjen Robbent, aki pályafutását követően első edzői szerepvállalásként az amatőr BE Quick Groningen U10-es csapatát irányította – zárta gondolatait Kiss-Baranyi Sándor.

Csapatunk vezetőedzője, Gyémesi Árpád így nyilatkozott: - Nagyon örülök, hogy részt tudtunk venni a tornán, hiszen ez volt korosztály első kiemelt nemzetközi szereplése. Úgy gondolom, hogy kicsit megilletődötten kezdtünk, de aztán gyorsan alkalmazkodtunk a torna intenzitásához, a játék ritmusához. A torna során koncentrált játékot, a játék egyes elemeiben kiemelkedőt tudtunk mutatni. Szeretnénk az itt tapasztaltakat a mindennapi edzéseinkbe beépíteni, és így tovább fejlődni.

Az FTC U10 eredményei:

FTC - DvB Selection (belga) 1-2
FTC - APR Konin (lengyel) 4-1
FTC - FC Gütersloh (német) 3-2
FTC - Pogon  Szczecin (lengyel) 2-1
FTC - FC Bayern München (német) 2-3
FTC - FC Genoa piros (olasz) 0-0
FTC - FC Augsburg (német) 0-1
FTC - FC Genoa kék (olasz) 1-1
FTC - FC Bruges (belga) 2-0
FTC - 1.FC Union Berlin (német) 1-2
FTC - Vitesse Arnhem (holland) 1-1

Cikkajánló

Négy győzelem, egy vereség

Az U17 és az U14 is kiütéses győzelmet aratott a hétvégén a labdarúgó utánpótlásban.

Jelentkezz, játssz a Fradiban!

Több korosztályba is várjuk a jelentkezőket a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó utánpótlásába.

Népszerű volt az áprilisi Telekom Toborzó

Hatalmas sikert aratott a Telekom Toborzó, klubunk labdarúgás utánpótlás kiválasztó eseménye.

Készen állsz a nyárra? Vár a Fradi focitábora!

Három héten keresztül a labdarúgásé lesz a főszerep a 7 és 13 év közötti gyermekeknek.

Két győzelem, egy vereség a hétvégén

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára.

U13: Rangos tornagyőzelem Olaszországban

Korosztályos labdarúgócsapatunk egy rangos nemzetközi tornán végzett az élen.

UP: Három döntetlen, egy vereség

Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

UP: Két győzelem, egy döntetlen

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin