
U12-es csapatunk a Viadukt Biatorbágy elleni egygólos győzelmével bebiztosította a bajnoki címét a Közép-Nyugati csoportban! Csapatunk az idény eddigi 19 mérkőzésén veretlen maradt, 17 győzelem mellett 2 döntetlent játszott. Gratulálunk a fiúknak!
U19
FTC – Honvéd-MFA 1-2 (0-1)
Gólszerző: Novák Zsombor
U19-es csapatunk a Honvéd együttesét fogadta az FTC-MVM Sportközpontban. A 31. percben a kispestiek szerezték meg a vezetést, majd a második félidőben megduplázták az előnyüket. Két perccel a vége előtt Novák szépíteni tudott, azonban az egyenlítés nem sikerült. Együttesünk hetedik a tabellán.
U17
Puskás Akadémia-FTC 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Pintér Dániel, Hajdú Roland Gábor
Fontos találkozó várt a fiúkra Felcsúton, hiszen egy győzelemmel elmozdulhattunk volna a hetedik helyről. Habár az első játékrészben nem esett gól, a második félidő tizedik percében Pintér érkezett és szerezte meg a vezetést. Öt perccel a vége előtt Hajdú biztosította be a győzelmet, így a kétgólos sikerrel feljöttünk a hatodik helyre.
U16
Puskás Akadémia-FTC 0-0
U16-os együttesünk is Felcsútra utazott, így a tabella harmadik helyezettje a negyedikkel csapott össze. A találkozón azonban nem született gól, így nem kerültünk közelebb közvetlen riválisunkhoz.
U15
FTC-KTE Labdarúgó Akadémia 3-4 (2-3)
Gólszerzők: Földi Dominik Károly (2), Lisztes Krisztián
Negyedik helyezett csapatunk a Kecskemétet fogadta, és rögtön a mérkőzés elején megszerezték a vezetést a vendégek, azonban Földi révén egyből egyenlítettünk, sőt, Lisztes góljával át is vettük a vezetést. A szünetig azonban a Kecskemét további két gólt szerzett, így ők vonulhattak előnnyel a szünetre. A második félidőben először újabb kecskeméti gól esett, de Földi szépíteni tudott. Sajnos azonban több találat nem esett, így a fiúk hosszú veretlenségi sorozata megszakadt.
U14
FTC-KTE Labdarúgó Akadémia 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Pék Máté, Gágyor Domán Szilárd (2)
U14-es csapatunk is a Kecskeméttel csapott össze és ezen a találkozón is potyogtak a gólok. Ezen a mérkőzésen is a vendégek szereztek vezetést, azonban itt is hamar volt válaszunk Pék révén. A második félidő elején Gágyor révén átvettük a vezetést, majd a Kecskemét egyenlíteni tudott. Azonban a mérkőzés utolsó találatát mi szereztük, így Gágyor duplájának is köszönhetően begyűjtöttük a győzelmet!
U16-os csapatunk Debrecenben, U14-es együttesünk Angyalföldön kapott ki a bajnokságban.
U19-es és U15-ös együttesünk a DVTK-t verte, U14-eseink a Honvédot múlták felül a bajnokságban.
Labdarúgónk 15 esztendősen már az U16-os korosztályban futballozik.
Megtartották az U8-as és U9-es játékosok toborzóját az az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban – VIDEÓ!
Szoros mecset nyert az U14 és az U19, közel volt a pontszerzéshez az U15.
Középpályásunk, Tóth Alex jótanácsokkal látta el a fiatal labdarúgókat a partnerkapcsolati tornán – VIDEÓ!
Összesen 86 gyermek jelentkezett a május 8-i toborzónkra - VIDEÓ!
Újabb erős hétvégét teljesített labdarúgó utánpótlásunk.