A Fehérvár FC elleni bajnoki mérkőzésünk előtt került sor a dr. Fenyvesi Máté-díj átadására. Legendánk, dr. Fenyvesi Máté, aki 76-szor szerepelt a magyar válogatottban, az 1965-ös VVK-döntőben győztes gólt szerzett, aminek köszönhetően a Fradi elhódította a trófeát. Egykori futballistánk emlékére 2023. szeptember 19-én alapítottak a díjat, amelyet minden évben az az U15-ös korosztályú Fradi-labdarúgó kap meg, aki mind a sport, mind a civil élet területén a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta. Az elismeréssel járó érem Mihály Gábor Kossuth-díjas szobrászművész alkotása.
Idén a 15 esztendős Bucsák Mihály érdemelte ki a díjat. Fiatal focistánk 2016 óta a Ferencvárosi Torna Club igazolt játékosa. Többszörös korosztályos utánpótlás-válogatott futballista, jelenleg az U15-ös nemzeti együttes csapatkapitánya. Több poszton is kiemelkedő teljesítményre képes, elsősorban középpályás, de előfordul, hogy belső védőként játszik.
A tavalyi idényben az U14-es korosztály házi gólkirálya volt 14 találattal. A jelenlegi szezonban 14 bajnokin egy gólt szerzett az U15-ös csapatunkban, 7-szer pedig az U16-osok között lépett pályára.
– Megtiszteltetés számomra ez az elismerés, természetesen nagyon örülök neki. Igyekszem bizonyítani, hogy rászolgáltam a díjra. A jövőben is mindent megteszek majd, hogy nagy sikereket érjünk el a Fradival. A Ferencváros a második családom, ötéves korom óta a klubhoz tartozom. Jól érzem magam a Népligetben, bízom benne, hogy még sokáig a Fradit erősíthetem. Az a célom, hogy fokozatosan feljebb lépkedjek. Szeretnék bekerülni az NB III-as csapatba – fogalmazott Bucsák Mihály, aki nemcsak a labdarúgásban teljesít kiemelkedően, hanem a tanulásban is jeleskedik.
Az U15-ös csapatunkat irányító Kincses Péter szerint Bucsák Mihály a korosztályában kiemelkedő játékosnak számít.
– Misi az őszi idényben játszott nálunk, az U15-ös együttesben, ahol a válogatotthoz hasonlóan csapatkapitányként szerepelt belső védőként és középpályásként. Kiemelkedően teljesített, és kiérdemelte, hogy feljebb lépjen egy korosztályt, s tavasszal már az U16-os csapatban játsszon. Átlag feletti a kombinációs készsége, a fejjátéka, illetve a kognitív képességei is kiválóak. Mindezek kiemelik őt a korosztályából. Emellett jó a mentalitása, remekül kommunikál a társaival a pályán, jól irányítja a csapatot. Rendkívül fejlődőképes, dinamikában és gyorsaságban is sokat léphet még előre – dicsérte a futballistát a szakember.
Bucsák Mihály a FTC-Fehérvár mérkőzés előtt klubunk elnökétől, Kubatov Gábortól, valamint dr. Fenyvesi Máté lányától és fiától, Fenyvesi Beatrixtól és Fenyvesi Leventétől vehette át az elismerést.
Az U17 a Puskás Akadémiát, az U15 pedig az MTK-t győzte le november utolsó hétvégéjén.
Az U19 az ETO, az U16 az Újpest, az U14 pedig a DVSC fiataljait győzte le.
Madarász Ádám kezdőként 58 percet játszott a Franciaország elleni U19-es Eb-selejtezőn.
Az U15 győzött, míg U14-es labdarúgócsapatunk kikapott a korosztályos országos bajnokságban.
U16-os, U15-ös és U14-es csapatunk is győzni tudott, az U17 döntetlent játszott, az U16 kikapott a hétvégén.
Az FTC szakemberei azon dolgoznak, hogy minden játékosunk sérülésmentesen fejlődjön – VIDEÓ!
U15-ös együttesünk a Vasas korosztályos csapatát verte idegenben 3-0-ra.
Ezúttal az egyéni fejlesztés fontossága került a középpontba a Népligetben megtartott konferencián - VIDEÓ