2022. március 23.
Döntetlennel kezdtük az Eb-selejtező elitkörét!
Nem született gól az Izrael elleni csoportmeccsen, amelyen Gera Zalán is pályára lépett.


Megkezdte a szereplését az U19-es magyar labdarúgó-válogatott a korosztályos Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörében. A hazai rendezésű négyes tornán a mieink a törökökkel, a skótokkal és az izraeliekkel szerepelnek egy csoportban. Március 23-án, szerdán utóbbi csapat volt az ellenfelünk a Győrben rendezett találkozón. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, ám gól egyik oldalon sem született. A fordulás után az izraeliek magasabb fokozatba kapcsoltak, és előbb kapufát lőttek, majd Senkó Zsombornak kellett lábbal hárítania. A hajrára pályára lépett játékosunk, Gera Zalán, ám az eredményen ő sem tudott módosítani, maradt a 0-0-s döntetlen a lefújásig. A jelenleg a Soroksárt erősítő labdarúgónk, Nagy Olivér nem játszott ezen a mérkőzésen. A csoport másik meccsén a Skócia 2-1-re nyert Törökország ellen.

Az U19-es magyar válogatott legközelebb szombaton, 19.45-től éppen Skócia ellen lép pályára.

A két évvel fiatalabbaknál is megkezdődött az elitkör. Az U17-es finn válogatott keretében ott van 16 éves játékosunk, Onni Hanninen, aki a 62. percben csereként lépett pályára a bolgárok 1-0-ás győzelmét hozó mérkőzésen.

Fotó: www.mlsz.hu

Cikkajánló

Két meccsen is nyolc gól esett a hétvégi bajnokikon

Öt korosztályos csapatunk lépett pályára, a mérleg pedig két győzelem, két döntetlen és egy vereség.

Három meccs, három továbbjutás a kupában

Három korosztályos csapatunk lépett pályára a kupafordulóban, és mindannyian készülhetnek a folytatásra.

Sikeres partnerkapcsolati tornát rendeztünk

Az edzők október 22-i szakmai konferenciája után most a pályán mutathatták meg tudásukat a focistapalánták.

Hibátlanul zárták a hétközi fordulót fiataljaink

Az FTC utánpótlásának mindhárom csapata győztesen hagyta el a pályát a korosztályos bajnokságokban.

Szakmai napot tartott az FTC partnerklubjainak

Tizenkilenc klub képviselői vettek részt az FTC szakmai napján, előadásokkal és gyakorlati bemutatókkal.

U13-as csapatunk ezüstéremmel tért haza Weselből

A 40 csapatot felvonultató tornán az FTC csapata tizenkét meccséből tízet megnyerve végzett a második helyen.

Lengyelországban lett tornagyőztes U11-es csapatunk

Fiataljaink nem csak nagyszerű teljesítménnyel győztek, de a legjobb kapust is a Fradi adta.

Fordulatos derbit játszott U17-es csapatunk

Klubunk labdarúgó utánpótláscsapatai négy mérkőzésen léptek pályára, de ezúttal csak egy győzelmet szereztek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin