
Február első hétvégéjén Tapolcán rendezték meg az V. Novák Dezső Emléktornát, amelyen a környékbeli utánpótlás labdarúgó-csapatok mellett természetesen a Ferencváros U13-as együttese is ott volt. Amellett, hogy belepillantottunk a küzdelmekbe, legendás futballistánk és edzőnk unokájával és korábbi játékosával felelevenítettünk néhány kedves emléket.
Korosztályos csapataink a bajnokságban és a külföldi tornákon is jól teljesítettek az elmúlt hétvégén.
Négy korosztályos csapatunk is remekelt a mögöttünk hagyott hétvégén.
A Tottenhamet legyőzve harmadik a Ferencváros a Merseyside International Cup nyári utánpótlástornán.
Az FTC utánpótlásának szezonjáról és jövőjének kihívásáról kérdeztük Kiss-Baranyi Sándor szakmai igazgatót.
A Fradi fiatalabb együttese a Győrt, míg az idősebbek a Honvédot győzték le a budapesti döntőben.
Klubunk korosztályos csapatai minden színű éremből szereztek egyet-egyet a kiemelt bajnokságokban.
A hétvégén két kiemelt korosztályos csapatunk lépett pályára, az eredmény felemás lett.
A héten pályára lépő valamennyi utánpótlás csapatunk győzelmet ünnepelhetett.