2022. február 16.
Fradistákkal soraiban remekelt az U17-es válogatott
Klubunkat négy játékos képviselte a magyar nemzeti csapatban, amely három góllal legyőzte Svájcot.

A márciusi, hollandiai Eb-selejtező elitkörre készülő férfi U17-es válogatott Spanyolországban edzőtáborozik, ahol a tréningek mellett két mérkőzés is szerepel a csapat programjában, mindkettő a szintén elitkörös svájci együttes ellen. Klubunkat Lisztes Krisztián, Kokovai Csongor, Tóth Alex és Almássy Levente képviseli. Előbbi kettő kezdőként lépett pályára a két válogatott első mérkőzésen.

Először szerdán csaptak össze a felek és a mieink már a 10. percben előnybe kerültek Szűcs Tamás büntetőjének hála. Azonban a svájciak 13 perccel később kiegyenlítettek. Az első félidő hajrája igazi tűzijátékot hozott: Előbb Lisztes Krisztián (képünkön 9-es mezben) újra előnyhöz juttatta a magyarokat, majd ellenfelünk szinte rögtön a középkezdésből meglőtte a második gólját. Azonban Pócs Balázs gondoskodott a félidei magyar előnyről. (3-2)

A fordulás után már abszolút mi játszottunk mezőnyfölényben, amely végül a mérkőzés végén érett két újabb góllá: Pesti Zoltán a 90. és a 92. percben mattolta az ellenfél kapusát, ezzel a magyar U17-es válogatott 5-2-re győzött Svájc ellen.

A második felkészülési mérkőzésre február 18-án, pénteken 11.00-től kerül sor.

Fotó: www.mlsz.hu

Cikkajánló

Egy döntetlen, két vereség

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

"Méltón meg emlékeztünk Albert Flóriánra"

Az FTC utánpótlásának szakmai igazgatója méltatta az Albert-tornát.

Albert-torna: a jövő a pályán

U9-es labdarúgócsapatunk ezüstérmet szerzett az immár hagyománnyá vált eseményen.

Két győzelem, egy döntetlen, egy vereség

Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

Négy győzelem a hétvégén

Összes pályára lépő utánpótlás labdarúgócsapatunk győzni tudott.

Négy győzelem, egy vereség

Az U17 és az U14 is kiütéses győzelmet aratott a hétvégén a labdarúgó utánpótlásban.

Jelentkezz, játssz a Fradiban!

Több korosztályba is várjuk a jelentkezőket a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó utánpótlásába.

Népszerű volt az áprilisi Telekom Toborzó

Hatalmas sikert aratott a Telekom Toborzó, klubunk labdarúgás utánpótlás kiválasztó eseménye.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin