2022. május 23.
Harcban a bajnoki címért U17-es csapatunk
A hétvégén minden UP-labdarúgócsapatunk pályára lépett: három győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérleg.

Országos U19 "A" Csoport 13. forduló

FTC-Illés Akadémia-Haladás 2-1

Legidősebb utánpótláscsapatunk sikerrel vette a hétvégi akadályt és legyőzte a Haladást. A Fradi Birkás Gergely és Szécsi Patrik góljával már az első félidőben két gólos előnyre tett szert, és bár a Szombathelynek sikerült szépítenie, a győzelem nem forgott veszélyben. Az FTC az ötödik a bajnokságban, az utolsó fordulóban az utolsó helyezett Újpesthez látogat a csapat.

Országos U17 "A" Csoport 12. forduló

ETO-FTC 1-3

A második helyen álló U17-es csapatunk az utolsó helyezett ETO-hoz látogatott a hétvégén. A Fradi Berényi Erik duplájával, valamint Hanninen Onni góljával elhozta a három pontot Győrből, így továbbra is a második helyen áll a tabellán, egy pontra lemaradva a listavezető Budapest Honvédtól. A bajnokságból a Honvédnak kettő, a Fradinak pedig három meccse van hátra. Az utolsó fordulóban a Kispest látogat a Népligetbe, a sorsunk tehát a saját kezünkben van.

Országos U16 "A" Csoport 13. forduló

FTC-Budapest Honvéd 1-1

A második helyen álló U16-os csapatunknak mindenképpen győznie kellett volna a hétvégén, hogy életben tartsa bajnoki álmait. A mérkőzésen azonban a Kispest szerezte meg a vezetést, és bár a végén Nimsz Ádám egyenlített, a három pont végül nem lett meg. Az utolsó fordulóban a harmadik helyen álló Kisvárdához látogat a csapat, az ezüstérem azonban már nem forog veszélyben.

U15 Kiemelt csoport 22. forduló

FTC-MTK 2-4

U15-ös csapatunk az MTK-t látta vendégül az utolsó fordulóban. A meccset a két-fehérek kezdték jobban, az első félidőben két góllal is elmentek, ám Kovács Kristóf szépített. A második játékrészben azonban ismét betalált kétszer az MTK, így hiába szerezte meg Kovács Kristóf a második gólját is, a pályát a vendégek hagyhatták el győztesen. A bajnokságot a negyedik helyen fejezte be a Fradi.

Országos U14 Kiemelt csoport 26. forduló

Puskás Akadémia-FTC 0-3

U14-es csapatunk fölényes győzelmet aratott Felcsúton a hétvégén, Bokros Bertold kétszer, Léránt Patrik pedig egyszer talált a hálóba. A Fradi hatodik a bajnokságban, az utolsó fordulóban az MTK látogat a Népligetbe.

Cikkajánló

A legkisebbek toborzója: "Itt még az örömfoci a lényeg"

Sor került az U8-as és az U9-es gyerekek toborzójára az utánpótlásunkban - VIDEÓ!

Korosztályos csapatunk a tabella élére ugrott

Az FTC U14-es együttese fontos mérkőzést nyert meg az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

A kicsiket is profik tanítják a Fradi toborzóján

A Telekom Toborzón ezúttal az U10-es és U11-es korosztály tehetségeit keresték a Fradi edzői.

Örökrangadót nyertek U16-os labdarúgóink

Azonban további két utánpótláscsapatunk vereséget szenvedett a hétvégén.

Focizol és életed a Fradi? Várunk a Telekom Toborzón!

Várjuk a jelentkezőket az U8-U9-U10-U11-es korosztályból az FTC labdarúgó-utánpótlásának toborzójára.

Az utánpótlásban is fontos a rehabilitáció

Klubunk labdarúgó utánpótlásában játszó fiatalok szülei ismerkedhettek a háttérben folyó munkával.

Felejthető hétvége az utánpótlásban

Fiatal labdarúgóink felemás eredményeket értek el a múlt hétvégén.

Első hely a Varga Zoltán utánpótlás emléktornán

Klubunk U11-es csapata fővárosi riválisait megelőzve nyerte meg az egykori játékosunkról elnevezett tornát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin